Az október 30-i bukaresti tűzvész óta eltelt két hétben több sérült halt meg, mint ahányan a tragédia éjszakáján azonnal életüket veszítették: pénteken további két sérült vesztette életét, és ezzel 55-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

A bukaresti Colectiv klubban október 30-án pusztított tűzvész: egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A helyiségnek nem voltak vészkijáratai. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 27-en haltak meg (26 áldozat a helyszínen, egy a sürgősségi osztályon), több mint 150 ember pedig füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba.

A helyszínen talált áldozatok többségének halálát a belélegzett mérgező gázok (szén-monoxid és ciánszármazékok) okozták. A kórházban ápolt súlyos égési sérültek felépülési esélyeit illetően az orvosok már korábban figyelmeztették a közvéleményt, hogy az első hét után kritikus időszak következik, amikor szövődmények léphetnek fel. Az áldozatok nemcsak a megégett légutak és bőrfelületek miatt vannak életveszélyben, hanem az elszenvedett mérgezés utóhatásai miatt is.

Nemzetközi segítségnyújtási felajánlásokat követően 37 sérültet irányítottak ausztriai, belgiumi, hollandiai, németországi, franciaországi, nagy-britanniai és norvégiai kórházakba, közülük nyolcan időközben (vagy már útközben) meghaltak. Bukarestben a tűzvész 62 sérültje fekszik még kórházban, közülük 14-nek az állapota súlyos, életveszélyes.

A vádhatóság kilenc ember ellen indított eljárást: előzetes letartóztatásba került a klub három tulajdonosa, a működési engedélyt kibocsátó kerületi polgármester (őt fellebbezése nyomán később szabadon engedték), a tűzijátékot rendező pirotechnikai cég tulajdonosai és egyik alkalmazottja, valamint a katasztrófavédelmi felügyelőség egyik felügyelője, aki többször is ellenőrizte a szórakozóhelyiséget, de szemet hunyt afelett, hogy a Colectiv klubnak nem volt tűzvédelmi engedélye.

A tragédia mérlegéhez tartozik áttételesen az is, hogy a hatóságok hanyagsága és a közéletet átszövő korrupció ellen lázadva tüntetők tízezrei vonultak utcára országszerte, és a népharagra hivatkozva lemondott Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő. A médiában Colectiv-forradalomként emlegetett társadalmi megmozdulás hatására Romániában a politikusok kihátráltak a hatalom első vonalából, és Bukarestben most szakértői kormány alakul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél