Stabil, erős kormányzatra van szükség Németországban ahhoz, hogy az Európai Unió szembe tudjon szállni a felmerülő globális kihívásokkal Juncker gratulált a CDU/CSU jobbközép pártszövetség vasárnapi „történelmi” győzelméhez, ugyanakkor erős koalíciós kormány mielőbbi felállítását sürgette, és ehhez sok szerencsét kívánt. „Európának minden korábbinál jobban szüksége van egy stabil német szövetségi kormányra, olyanra, amely képes hozzájárulni kontinensünk jövőjének alakításához” – idézett a levélből Margarítisz Szkínász, a bizottság szóvivője. A brüsszeli testület szokásos napi sajtóértekezletén egyebek mellett a kormányzó uniópártoktól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt megerősödéséről is megkérdezték a szóvivőt, aki erre annyit válaszolt, hogy „bíznak a demokráciában”. Mint mondta, Juncker hangsúlyozta, hogy „nincs helye önelégültségnek, nem szabad összemosni az intézkedéseink vitatóit az olyanokkal, akik egyszerűen az Európai Unió lerombolásában...

Forrás: polgarportal.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.