A Nyíregyháza Spartacus első fokon pert nyert a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ellen, amely fellebbez az ügyben.

A klub azért fordult bírósághoz, mert az MLSZ licencadó bizottsága tavaly májusban nem adta meg az indulási jogot az együttesnek, amelyet így az élvonalból a harmadosztályba soroltak vissza.

Az MLSZ honlapja kedden arról számolt be, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős döntésével hatályon kívül helyezte az MLSZ Nyíregyháza Spartacus licenckérelmével kapcsolatos határozatait. "Miután az MLSZ jogi álláspontja a kérdésben továbbra is változatlan, így a szövetség fellebbez a nem jogerős döntéssel szemben. Ugyanakkor a jogerős döntés megszületéséig nem kívánja kommentálni az ügy részleteit" – olvasható a rövid közleményben.

A nyíregyházi klub azért nem kapta meg a licencet, mert tartozott egy korábbi játékosának, Diego Balbinónak, akivel jogi vitába keveredett. A Nyíregyháza szerint a klub az MLSZ-nek jelezte, hogy a brazil futballistát kifizette, csak az erről szóló igazolást nem kapta meg időben egyesület, később az erről szóló eredeti bizonylatot is bemutatta.

A Nyíregyháza honlapján olvasható indoklás szerint az "MLSZ saját eljárási szabályait szegte meg, ezért a bíróság az I. és II. fokú licencadó bizottság és az MLSZ elnökségének döntését is hatályon kívül helyezte."

Tavaly nyáron öt klub, a Nyíregyháza mellett a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Lombard Pápa Termál FC és a PMFC-Matias nem kapott licencet, így végül az élvonal létszámát 12 csapatosra csökkentették.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nyíregyháza pereljen kártérítésért is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.