3-1-re verte el az Újpestet az azeri Neftci otthon, az Európa-liga-selejtező első mérkőzésén. A kudarcot meg kell magyarázni, ezt tette a lila-fehérek csapatkapitánya, Litauszki Róbert is a Nemzeti Sportnak. Beszámolóját azzal kezdi a csapatkapitány, hogy nagyon sajnálja az eredményt, de az amatőr, ideálisnak nem nevezhető körülmények között ennyi volt lehetséges. Majd azzal folytatja, hogy hiába várt kilenc évet a csapat arra, hogy nemzetközi porondon szerepelhessen, a klub itthoni menedzsmentje elrontotta ezt nekik, mert csak azzal foglalkozott a vezetőség, "hogy minél olcsóbban kihozza ezt az utazást". A csapatkapitány azt mondta, magának tartott egy átmozgató edzést este a – reptértől három perc távolságra lévő, öt csillagos – szállodában, de nem evett, nem ivott semmit. Ezután a meccs olyan volt, mintha megerőszakolták volna a pályán a testüket. Hozzátette, szerinte a menedzsment mondott csődöt, nem pedig a játékosok.
Szegény újpesti focisták azért kaptak ki 3-1-re az azeri csapattól, mert nem költöttek eleget az utazásukra
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Zelenszkij kiállt, elmondta, miről is beszélt olyan hosszan Orbánnal
- Piros sapkás, kínai önkéntesek vették körül Tompos Mártont, amikor EU-s zászlókat tűzött ki az Erzsébet hídra
- Az MSZP kilépett az összefogásból Józsefvárosban, és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen
- Újabb méretes pofont kapott Harry a királytól: Károly döntése kíméletlen
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@Nessy: Nem semmi, ha a felcsútiakkal hasonlítjuk össze:index.hu/sport/futball/2018/07/14/litauszki_korulmenyek_ujpest_europa_liga_utaza_neftci/
www.nlcafe.hu/ezvan/20180712/kinos-a-repterrol-kuldtek-vissza-az-ujpest-focistait-az-azeri-europa-liga-meccs-elott/
www.nlcafe.hu/ezvan/20180712/kinos-a-repterrol-kuldtek-vissza-az-ujpest-focistait-az-azeri-europa-liga-meccs-elott/
bencemacska
@tudode: ma, 14:00
Mert M.o-n van még két nem 100%-ig fidesz futtball csapat! Vajon meddig?!
Őket szokták megbüntetni, és nem kapnak TAO pénz, csak tahó utasításokat!
Mert M.o-n van még két nem 100%-ig fidesz futtball csapat! Vajon meddig?!
Őket szokták megbüntetni, és nem kapnak TAO pénz, csak tahó utasításokat!
tudode
@bencemacska: .
Olyan abszolút viccnek is BEILLIK az "is", hogy BEPOFÁTLANKODOTT a csuti SAJÁTSÁGOS POLITIKÁJA
,
Azaz:
.
Van hol, van mivel "csak" NINCS kivel, amelyet fél BILLIÓNK bánja!!!
.
Ez nagyobb BÜNTETÉSE, leégése a csutinak, mint MIKOR AGYONVERTE az apukája!
Olyan abszolút viccnek is BEILLIK az "is", hogy BEPOFÁTLANKODOTT a csuti SAJÁTSÁGOS POLITIKÁJA
,
Azaz:
.
Van hol, van mivel "csak" NINCS kivel, amelyet fél BILLIÓNK bánja!!!
.
Ez nagyobb BÜNTETÉSE, leégése a csutinak, mint MIKOR AGYONVERTE az apukája!
bencemacska
@tudode: Az a baj, hogy nem teljesen, csak félig!-:))))
papa.49
Szerintem meg TUDNI KÉNE FOCIZNI ENNYI !!!
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Azért kellett hazautazni az afrikaiaknak is, hátha nem értik meg a menet közbeni parancsokat, és győzni akarnak!