Tisztelt Cziglán Karolina ! Férjemmel egyidősek (64 évesek) vagyunk. 48 éve ismerjük egymást, 42 éve vagyunk házasok. Hosszú házasságunk alatt többször voltak mélypontok (természetesen nyugodt időszakok is), ugyanis férjem életébe ugyanaz a nő több alkalommal is belépett, amit én nem tudtam bizonyítani, de a férjem viselkedéséből tudtam és a női megérzésemben is biztos voltam. Az utóbbi 4-5 év viszonylag nyugodtan telt, de tavaly nyáron és idén nyáron is visszatért ugyanez a nő (fiatal korukban a munkatársak voltak és egyébként egy városban élünk) ismét kapcsolatba kerültek egymással. Tavaly iszonyatos veszekedések voltak köztünk, mivel a férjem természetesen mindent tagadott, de én pár véletlenből megtudtam és telefonbeszélgetésük foszlányait hallottam, hogy együtt voltak nyaralni egy hétig. (A "barátnő" régóta egyedül él) A férjem azzal az indokkal utazott el, hogy régi barátokkal találkoznak. Ugyanez a szituáció idén ugyanúgy megismétlődött. Mielőtt elutaztak a férjem elfelejtett...

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
töky
És jobb lenne neked az, ha mindent bevallana?
gyevi_biro
Már elnézést kérek, de mit tett ez a nő azért, hogy hites ura és parancsolója ne egy másik nőnél kapja meg azt amire amúgy vágyik?
Az éremnek kettő oldala van és az éle, amin meg tud állni, ha minden rendben van.
Kutyafüle
Ez a kettős kapcsolat minden jel szerint hosszú évek óta így ment. Az okokat kettőjüknek kellene tisztázniuk, ha tudnák okosan értelmesen, de ha eddig nem ment, ezután sem fog menni. Kicsit késő a hölgynek 64 évesen azon gondolkodni, hogy miért is megy el a férje?
Csak 34 évet késett.:))
varrólány
Minden kapcsolat változik, 48 év alatt meg ajaj, bár én már sosem fogok annyit megélni.
gyevi_biro
@varrólány: Dehogynem!
Akkor foglak a Korona cukrászdában meghívni egy nagy adag fagyira :)
varrólány
@gyevi_biro: Tájékozottabb vagy mint én, a Koronával kapcsolatban.:-)
De ha jól tudom étterem.
DogAdventures
Ha Ádám és Éva kínaiak lettek volna, akkor megeszik a kígyót, az almát meg hagyták volna a pi..ába.
varrólány
@gyevi_biro: Gondolod járókerettel majd be lehet menni? :-)
gyevi_biro
@varrólány: Nem tudom, de hol van még a járókeret?
Csak nem a 600-as Mercire gondoltál?
varrólány
@gyevi_biro: A Merci jó lenne a fenekem alá! :-)
Van itthon még mankó is, csak sose kelljen használni.!
gyevi_biro
@varrólány: Azt hiszem ember pajti is megteszi a popsid alá:)
varrólány
@gyevi_biro: Gondolod végig cipel a városon? ::-)
gyevi_biro
@varrólány: Ha valaki megérinti kérges szívemet annak bármit és bármikor!
Az én kedvesemnek ez jár, ha eszébe jutna megkapná.
Persze ma bicikli vázon vinném:)
Mert a fagyit mi is szeretjük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.