Kövér László házelnök és alelnökei 2011 és 2013 között 126 külsőssel szerződtek, amire 98 millió forint ment el – írja a 444.hu.
A lap kikérte a szerződések listáját, és kiderült, főleg Kövérnek volt szüksége külső segítségre. Pedig a házelnöknek egy 8-10 fős titkárság is dolgozik. A politikus három év alatt 47 millióért adott megbízást, míg az alelnökök inkább kímélték a közpénzt: összesen is csak 42 milliót fizettek ki.
A megrendelések között több érdekes tétel is akad. A fideszes Lezsák Sándor alelnök 360 ezer forintért közvélemény-kutatási adatokat dolgoztatott fel egy eredetileg kerámiákkal foglalkozó vállalkozással. De a legtöbb érdekességet Kövér listája tartogatta.
A házelnöknek rendszeresen segítséget kellett kérni a beérkező levelek miatt. „Választervezetek készítése az Elnöki Kabinethez érkező levelekre" tárggyal nyolc szerződést kötöttek, amelyek összértéke több mint 4 millió forint volt. Külön érdekesség, hogy a szerződések nem követik egymást időben. Így 2011 elején négy hónapig foglalkozott ezzel egy cég, ám azt követően – legalábbis külsősként – egy évig senki. 2013 januárjában viszont egyszerre három személy feladata is a levelezés volt 240-270 ezer forintért.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Remélem lesz -Kijev szindróma!!
Új hozzászólás