„Réges-régen, amikor az emberek még az aranykorszakban éltek, a Balaton partján egy kékszemű, aranyos hajú tündér legeltette selyemszőrű kecskéit. A tündérszép kecskéit azonban megirigyelte az ördög s mikor a tündér elaludt, elhajtotta őket a benyúló tihanyi part csúcsába, árkot szántott, hogy a kecskék a Balaton vizébe vesztek. A tündér, mikor látta ezt, elbujdosott s azóta teljesen nyoma veszett. Ezt az elveszett tündért keressük most mi, mert ennek a tündérnek Magyarország legszebb lányai között kell lennie.” – így hangzik a Színházi Élet 1925-ös hírverése a balatoni szépségversenyről. Mert ilyen rendezvényeket már a két világháború közt is előszeretettel tartottak, s ünnepélyes keretek közt, sok résztvevővel, neves zsűritagokkal rendezték meg a Balaton szépe választást. Az egyik Balaton szépe esetében ez igazán jól sikerült: Simon Böske nemcsak a tó legszebbik lánya lett, hanem Miss Európa is.
A Balaton és Európa szépe – magyar siker 1929-ben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás