Hajdú Péter adta be legutóbb a keresetet, a tárgyaláson mégsem jelent meg.

A házaspár első tárgyalását még 2016 novemberében tartották volna. Akkor Sarka Kata adta be a válókeresetet, de végül egyikük sem jelent meg a bíróságon. Legutóbb Hajdú Péter nyújtotta be a keresetet, de az áprilisban tartandó válóperen mégsem jelent meg, Kata egyedül várakozott ügyvédjével.

A műsorvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy születésnapja után két nappal nem érezte azt, hogy a válásnak helye lenne az életében.

Ezért nem ment el válóperére Hajdú Péter

A Best magazin információ szerint azonban más is áll a háttérben: a gyerekek nem szeretnék, ha szüleik elválnának, Péter pedig meg szerette volna kímélni őket azzal, hogy nem jelenik meg a válóperen.

A család egyik barátja azt mondta a lapnak, hogy a gyerekeket megviselte az elmúlt időszak, azt szeretnék, ha szüleik kibékülnének, még rajzaikon is négyen szerepelnek.

Sarka Kata és Hajdú Péter is jelenleg máshol keresik a boldogságot, ha el szeretnének válni, akkor újból be kell adni valamelyiküknek a keresetet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Izlések és pofonok különbözőek... Hajdu is olyan amilyen ...ugy fizikálisan egy átlag ember, nem rosszabb, nem jobb. De könyörgöm nézzen 1x tükörbe a barátnőjével együtt, pontosan u.ugy ahogy a fotón és gondolkodjon el: vajon a személyét szereti igazán ez a hölgy?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél