Meghökkentő őszinteséggel tálalt ki Stohl Luca a szülei vá­lásáról Várkonyi Andrea hétfő esti műsorának felvételén.

A FEM3 Cafe műsorvezetője körülbelül tíz ­éves lehetett, amikor szülei, vagyis mint kiderült, édesanyja úgy döntött, beadja a válókeresetet, mert nem bírja tovább tolerálni Stohl András dolgait – írja a Bors.

Stohl Luca: Anyám helyében nem tudtam volna elviselni, amit az apám művelt vele

Mint ismert, a színész akkor forgatta a Survivor című valóságshow-t, és összejött az egyik szereplővel, Tündével. Valószínűleg ez lehetett az utolsó csepp a pohárban Évánál, aki még a büszkeségét is félretette azért, hogy egyben tartsa családját.

Luca nem kertelt, amikor szóba került a megcsalás.

Én, bár még nem voltam ilyen helyzetben, és nem is leszek, mert egy csodálatos férfival élek együtt, de nem tudom azt elképzelni, hogy végig tudnám csinálni azt, amit anyukám. Nem értem, hogyan tudott annyiszor megbocsátani. Neki is megmondtam, hogy nem értem, miért volt ez jó neki. Közben meg tudom, hogy ő annyira olyan típusú ember, akinek csak a család létezik, csak mi, csak a férje, hogy mindenkinek jó legyen, inkább neki legyen rossz, mint nekünk. De én ezt nem tudnám elviselni – vallotta be a Micsoda nők! stúdiójában Luca, aki mégis azt vallja, hogy nem sínylették meg testvérével, Rebekával a család szétesését

- mondta Stohl lánya.

(Bors)

Cikk- és címlapkép: Youtube, TV2

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Katalina62
@görbetükör: és miért jó a gyerekeknek egy rossz kapcsolat? Én nem azt mondtam, hogy nem kell megpróbálni helyrehozni egy házasságot, de ha nem lehet akkor intelligensen el lehet válni!
görbetükör
@Katalina62: A gyerekek nem sinylették meg a dolgot. Erre koncentrálj.
görbetükör
@Katalina62: Aki nem tud intelligensen együtt élni, az válni sem. Abban igazad van, hogy vannak emberek, kik akár válnak, akár együtt maradnak, a gyerek fogja megsínyleni.
De ahogy van intelligens válás, úgy van intelligens együtt élés is, ahol mindkét szülő áldozatot hoz a családi béke kedvéért.
Nem kellene sutba vágni az ilyent!
Veleda
Luca mondhatta dacból is azt, hogy a gyerekek nem sínylették meg a válást. Elképzelhető nagyon is, hogy igen, mert azt csak hiszik a felnőttek, hogy a gyerek nem tudja, nem érzékeli, hogy mi történik a családban. Nagyon is hallják, ha éjjel sír az anya, vagy veszekednek a szülők. Lehet, hogy Luca fölvállalt egy kemény nő szerepet, de ő is tudja, hogy ő is áldozat.
Dr plágium
@görbetükör: Persze, nem sínylették meg...de azért nyilvánosan kiosztja az apját! Ez valahogy úgy jön le, hogy megsínylették...
görbetükör
@Dr plágium: Felnőttként. De a szülők felelősek a gyerek gyerekkoráért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél