Az egykori pár újra egy helyen dolgozik a TV2-nél.

Há­rom évvel ezelőtt óriási változás állt be Gönczi Gábor éle­té­ben: munkahelyet váltott, hogy a Tények műsorvezetője lehessen, és ezzel szinte egy időben életének egy másik jelentős szakaszát is lezárta, ugyanis elvált. Tatár Csillával egymást váltották a TV2 székházában, mert a műsorvezetőnő az MTVA-hoz igazolt.

Ősztől azonban egy székházban kell majd dolgozniuk, mivel Csilla október 12-től showkirálynőként küzd majd a Csak show és más semmi nagyszabású élő műsorában a legjobbnak járó címért

– írja a Bors.

Hétfő délelőtt a TV2 egy sajtótájékoztatón mu­tatta be őszi műsorstruktúráját, saját gyártású műsoraikat. Itt a Tények műsorvezetőjeként vett részt Gönczi Gábor. Tatár Csilla pedig a színpadon jelent meg, amikor bemutatták a Csak show és más semmi szereplőit.

A Bors szerint a volt pár nemhogy nem beszélgetett egymással, de még egymás közelében sem lehetett őket látni. A lap úgy tudja, hogy

Csilla és Gábor a válás óta nem találkozott, és nem is nagyon nyilatkozott soha egymásról.

„Családban, szerelemben, házasságban élni számomra csodalatos dolog, örülök, hogy Gá­bornak is megadatik ez. Ha vé­letlenül összefutnánk

a TV2 büféjében, majd személyesen is gratulálok neki az esküvőjéhez”

– válaszolta mosolyogva Tatár Csilla. Gön­czi Gábor szintén rövid választ adott a lapnak:

„Sok sikert kívánok neki!”

– mondta a híradós.

Cikk- és címlapkép: Facebook

(Bors)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Tatár Csilla helyében keköpném azért amit tesz (vagy nem tesz) a Tényekben Gönczi.
Szeparepa2
Ha valaki megvolt, de már vége, akkor teljesen mindegy mennyi idő múlva találkozol vele és hol vagy éppen semmikor és sehol, hiszen már megvolt... és ezt senki sem veheti el... ennyi

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél