Mi köze egy Ceaușescu-darabnak a magyarországi rossz idegállapotokhoz? Lehet-e nő egy diktátor, és mi vesz rá egy gondolkodó értelmiségit, hogy befeküdjön a pártelnök ölébe? Valcz Péter abszurd drámát rendezett a román rezsimről és a szellemi szabadság elvesztéséről. Az alkotóval a független színházak helyzetéről és arról is beszélgettünk, hogy miért vagyunk mi a lakógyűlések országa.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
a vélemény szabad, de persze a mai időkben ez egyértelmű állásfoglalás létező orbánizmus mellett
Egy igazán történelmietlen gondolattal indítok: mit írt volna a hvg.hu firkásza a kádári érában erről az előadásról: szinte ugyan ezt! Ráadásul mindet most, amikor a kultúra és benne kiemeltem a színház helyzete kritikus. Már az indító félmondat sem piskóta: „… a magyarországi rossz idegállapotokhoz”
„A színdarab nem politizál, nincsenek erőltetett kiszólások az itthoni helyzetre, mégis olyan problémát fejteget a hol túlzó és vicces, máskor kiábrándítóan cinikus, vagy kegyetlen modorában, amelyet magunkénak érezhetünk úgy is, hogy nem diktatúrában élünk. ” – írja ami igencsak muskátlis pitypangos megfogalmazás.
Ami pedig a „A tragikus hős itt ugyanis az értelmiségi ember, egy író, aki – bár nem ért egyet a rendszerrel –, feladja az elveit, és a kritikus, szemlélődő, gondolkodó szereplőből propagandista, kiszolgáltatott és a rendszert kiszolgáló, lojális aktorrá válik. Tekintettel arra, hogy a magyar kormány három fronton is – tudomány, művészet, média – folyamatosan szűkíti az értelmiség szabad mozgásterét, a darab által felvetett kérdések ismerősen csenghetnek.” –t illeti a feltételes módra csak annyiban van jog, hogy nálunk már nagyon sokan túlléptek ezen a szinten. A közbeszéd pedig Bacsó művét dokumentum-filmé transzformálná! =))