Dunakeszin is üzembe állítottak egy csekkautomatát

A Magyar Posta Zrt. országosan húsz csekkbefizető automatát állított üzembe, ebből egy Dunakeszin található az Auchanban - adta hírül a Dunakeszi Hírhatár.

Az első séta a Dunánál...

Megvolt az első sétánk a Duna-parton.

Dunakeszi lett a

A Birkózás városa címet kapta meg Dunakeszi a Magyar Birkózó Szövetség elnökétől.

Megtaláltuk Dunakeszi legjobb ciabattáját

Nagyon hangulatos kis hely, három-négy asztallal, ízléses, vintage dekorral és nagyon helyes kredenccel.

Lakás karácsonyra

Hónapokkal ezelőtt még úgy terveztük, a karácsonyt már az új alkásban töltjük, de mint azt korábban is írtam, az ingatlanvadászat egy kicsit elhúzódott.

A Nagy Vihar előtti naplemente

Nem vagyok egy nagy fotós, sokszor nem sikerül elkapnom a pillanatot és már annak is örülök, ha egyáltalán észreveszem azt, hogy mit lenne érdemes lencsevégre kapni.

A blogról és kis kanyarral a közlekedésről címszavakban

Mielőtt folytatnám a kalandos történetet arról, hogy miért is választottuk új lakóhelyünknek Dunakeszit, szeretnék pár szót szólni erről a blogról.

Miért választottuk Dunakeszit?

Nem hazudok, de már fogalmunk sincs, hogy hogyan került előtérbe Dunakeszi.

Üresen áll Szijjártó luxusvillája

Karácsonyra tervezte a beköltözést, de lehet, hogy még húsvétkor sem tudja birtokba venni Szijjártó Péter – írja a Bors .

167 milliós házat vettek a jól takarékoskodó Szijjártóék

Újabb ingatlannal gyarapodott a versenyszférában soha nem dolgozó, ám annál tehetségesebb megtakarító hírében álló Szijjártó Péter, legújabb titulusa szerint külügyminiszter – tudta meg az RTL Klub híradója.

Napelemek segítik három dunakeszi közintézmény energiaellátását

Dunakeszi – Közel százmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozta Dunakeszi önkormányzata egy helyi óvoda, egy általános iskola és a polgármesteri hivatal napelemes rendszereinek kiépítését – közölte a hivatal pályázati referense pénteken az MTI-vel.

Megszólalt a MÁV a szemben haladó vonatokról

Egymástól negyven méterre állt meg két személyvonat szombat délután Dunakeszin, a szerelvények egy vágányon, egymással szemben haladtak – közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Métereken múlt a vonatkatasztrófa Dunakeszinél

"Dunakeszinél két vonatot egy vagányra tereltek egymással szembe. Majdnem karamboloztunk..." – írta egy olvasó az Indexnek .

Videó: Bennégett egy ember egy lakókocsiban

Dunakeszire riasztották csütörtök délután a fővárosi tűzoltókat, mert a vasútállomáson teljes terjedelmében égett egy lakókocsi.

Videó: Bennégett egy ember egy lakókocsiban Dunakeszin

Dunakeszire riasztották csütörtök délután a fővárosi tűzoltókat, mert a vasútállomáson teljes terjedelmében égett egy lakókocsi.

Zsömle-gate: ezért volt szeletben a répa!

Dunakeszi polgármestere nem hagyta annyiban a répás zsemle ügyét.

Répás zsömlével etetik a dunakeszi elsősöket

A Cinknek küldte egy olvasó a képet – reméljük igaz, mert viccnek durva lenne: ezt kapták uzsonnára a gyerekek egy dunakeszi iskolában.

Nyolc év fegyházra ítélték a szemérem elleni erőszakkal vádolt dunakeszi tanárt

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúk veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

Ezt etették velünk! Magyar húsfeldolgozók buktak le - Videóval

Illegális hússzállítmányra csapott le a NAV és a NÉBIH péntek hajnalban egy dunakeszi szupermarket parkolójában.

Videó ! Két halott az M2-es autóúton történt balesetben

Spitz Alexandra katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint az autóút 25-ös kilométerénél árokba borult kocsiból a szélvédőn keresztül kirepült az egyik bent ülő, aki azonnal meghalt, míg egy másik utast feszítővágóval szabadítottak ki a fővárosi tűzoltók váci kollégáik segítségével.

Libabőr: Amikor a hipermarketben paraszt az eladó

Meg kell mondanom, hogy a kiábrándult, dagadt, elkeseredett, munkaundoros középkorú eladónőktől mentsen meg az isten mindenkit!

Milyen hétvégi házat lehet kapni 2 millió alatt?

Az ingatlan.net adatbázisából összegyűjtöttük, hogy milyen hétvégi házakat lehet kapni 2 millió forint alatt.

Az Auchan megkezdte a dunakeszi tőzegláp felszámolását!

Az Auchan megkezdte a dunakeszi tőzegláp felszámolását!

Narancs riasztás a dunakeszi lápon

Rikító, narancssárgára festett karók és beszínezett fűcsomók jelzik, hogy a dunakeszi tőzegláp még nagyon messze van a megnyugtató megmeneküléstől.

A Dunakeszi láp védelmében

Ismét egy jó nagy pofon a természetnek??!!

11 jármű karambolozott az M2-esen

Kilenc autó, egy kamion és egy teherautó ütközött össze az M2-es autóút dunakeszi csomópontjánál péntek reggel; egy ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg.