A legfrissebb felmérés szerint a többség nem építene kerítést

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, július 7 és 9 között készített reprezentatív közvélemény-kutatás eredménye alapján elmondható, hogy a megkérdezettek egyértelmű többsége teljesen alkalmatlannak gondolja a szerb-magyar határra tervezett kerítést arra, hogy megállítsa a menekülteket. Így aztán a többség...

6,6 milliárdot csoportosít át a kormány a kerítésre

Mintegy 6,6 milliárd forintot csoportosít át az állam a határzár létrehozására – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, keddi számában. 

A magyar bevándorlóvita a világ legnépesebb threadje, amiben az admin a legnagyobb troll

Pompásan építette fel a kormány a magyar bevándorlóvitát, látszik, hogy rég készültek rá. Orbán Viktor január elején, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás után mondta, hogy meg kell védeni Magyarországot a bevándorlóktól, aztán két hét múlva a Kossuth rádióban bedobta a megélhetési bevándorló...

És akkor a Fidesz elmondta, meddig lesz kerítés

Addig tartják fenn a műszaki határzárat a magyar-szerb határon, ameddig szükséges – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, a törvényalkotási bizottság ülése előtt.

Szijjártó: Mielőbb fel kell építeni a kerítést

Minél előbb fel kell építeni a kerítést a magyar-szerb határon, mert láthatóan egyre növekszik az illegális bevándorlási nyomás – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatorna műsorában. 

Welcome drótvágó

Tudnék javasolni egy olcsóbb megoldást a 20 milliárdos kerítés helyett.

Schulz: Kerítéssel nem lehet megoldani a problémát

Rövidtávú megoldásokkal, kerítésépítéssel nem lehet megoldani a migráció problémáját – közölte csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke, miután eszmecserét tartott az Európai Unió tagországainak Brüsszelben ülésező állam-, illetve kormányfőivel.

Itt a bejelentés! Megépítik az ideiglenes kerítést a magyar-szerb határon

Ideiglenes határzár létesül a magyar-szerb határon – számolt be a kormány döntéséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mihaszna kerítés

Akkor én most kérnék szépen egy közepes összeget.

Már bizonyított – ilyen kerítést építenek a déli határra

"A déli határszakaszra tervezett NATO-kerítés olyan, mint amilyet Afganisztánban is használtunk a katonai objektumok védelmére" – jelentette ki Geörg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Napi kormány-mese: Ideiglenes lesz a kerítés

A kormányzat a sorok között bejelentette, hogy a szerb határra szánt kerítés a terveik szerint évtizedekig fog állni.

Ideiglenes kerítés? Muhaha!!

S akkor jön a mi kedve igazságügy-miniszterünk és látszólag fura dolgokat kezd mondani.

Oroszok is beszállhatnak a kerítés építésébe

Esélytelennek tűnik, hogy csupán a honvédség és a rendőrség emberei valósítsák meg a déli határra tervezett kerítés-projektet. A 175 kilométer hosszú és négy méter magas kerítést le is kell gyártatni valakivel – írja az Index . Van két hazai cég, ami járatos a határzárak kialakításában, jelenleg Türkmenisztánban...

Barakk-árnyak a kerítésdomb alatt

A szerb határra építendő, korántsem olcsó kerítés kapcsán teljesen relevánsnak tekinthető kérdés, amit a DK feszegetett: ki építi majd?

Horn Gyula elbontotta, amit a fetsuthy vezér építeni akar

Az éppen aktuális nézőponti elvárásoktól függetlenül, a személyes nemzetközi elismertséget, és az országnak kivívott presztízst tekintve Orbán Viktor napjában ötször imádkozna bármilyen istenhez, ha csak feleannyira lenne államférfi és politikus, mint a ma két éve halott egykori miniszterelnök.

Orbán: Nem csak Magyarországot, hanem egész Európát védi a kerítés

Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek (V4) miniszterelnöki szintű tanácskozását követő...

A New York Times-nak is megvan a véleménye a határzárról

Mostanra nagyjából minden nagy külföldi lap írt a magyar kerítésről. A New York Times szerint populista miniszterelnökünk tervei szembemennek az unió nyitott határokról szóló alapelveivel.

Demagógisztáni napló: Vezérkerítést és falakat! Ezeret

A demagógisztáni agyvízállás-jelentés igen komoly viharokat jósolhatott néhány jobb sorsra és komolyabb ellátásra érdemesült koponyában.

A korlátolt vezér kerítés korláta

A demagógiai agyvízállás-jelentés igen komoly viharokat jósolhatott néhány jobb sorsra és komolyabb ellátásra érdemesült koponyában. Az eredményeként bejelentették, hogy Magyarországnak már csak egy kerítés hiányzik.Tulajdonképpen az egész országot körbe kellene keríteni. Legalább az így kialakított korlátoktól a...

A rendkívüli intézkedésekre szánt pénzből épülhetne meg a kerítés

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre rendelkezésre álló tartalék 60 milliárd forintos összege fedezetet nyújthat a magyar-szerb határra tervezett védvonal megépítésére – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Kerítésépítő iparág – Strong Buy

A kormány plakátháborúja egy rövid távú célokat szolgáló belpolitikai ihletésű, elhibázott, visszataszító kampány.

"Szerbia nem fog Auschwitzban élni" – sokkolta a magyar fal a szerb miniszterelnököt

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel zárná le a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszát, és kijelentette: Szerbia nem követi a magyar példát, "nem fog falakat emelni (…) és nem fog Auschwitzban élni".

BBC: Falat emelünk a migráció ellen, miközben több tízezren emigrálnak Angliába

A külföldi sajtónak is van véleménye a „magyar nagyfalról”, amivel a migránsoktól védené az országot Szijjártó Péter.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szerbiában is alkalmazná a vasfüggönyt

Pásztor István szerint jó ötlet a zöldhatár elkerítése, de Szerbia csak akkor könnyebbülhet meg, ha a szerb bejövő oldalon is megakadályozzák a határátlépést.

Letarolta Kisvárda egyik utcáját az Audi + fotók

Vasárnap éjjel fáknak és kerítésnek ütközött, majd egy vízelvezető árokban állt meg egy Audi Kisvárda, Széchenyi utcán.

Autók célkeresztjében - Egy év alatt ötször hajtottak neki a kerítésének

Nagyesztergár - Balta János kiteríti a kártyáit - három lap van a kezében, három baleseti kárbejelentő.

MTVA székház kerítésének dekorációja

A Kunigunda u-i MTVA székháznál továbbra is áll a kerítés.

A világ legrondább kerítései... meghökkentő!

Míg az állatok szagjelzésekkel védik területeiket, addig mi, emberek kerítéssel tesszük ugyanezt.

A világ legrondább kerítései... meghökkentő!

Míg az állatok szagjelzésekkel védik területeiket, addig mi, emberek kerítéssel tesszük ugyanezt.

Keleti György Györgyinél járt

Keleti György volt honvédelmi miniszter meglátogatta lányát, Keleti Györgyit a müncheni fogdában.