Akkor én most kérnék szépen egy közepes összeget. Illetve, lehet nagy is. Sőt, nem is egyet kérek, hanem rögtön kettőt: felszólítom az ellenzéket, hogy premizáljon, mert alább fogom bizonyítani, miszerint határzár-ügyben tökéletesen igaza volt, és felszólítom a kormánypártot ugyanerre, mivel őket meg egy hatalmas tévedéstől mentem meg, a honi költségvetés pedig gazdagabb marad egy óriási tétellel, amit egyébként feleslegesen dobtak volna ki az ablakon.

Forrás: gepnarancs.hu
Feltöltő: nocenz_Ura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Anna Mária: Hát ez jobban aláássa Orbán tervét mint a földikutya.
Anna Mária
"Ugyanis ha a kerítés tíz méterrel a magyar határon belül fekszik, úgy az előtere is magyar terület, jogilag mindenképpen az. A menekülőnek ily módon semmi szüksége arra, hogy átmásszon a kerítésen, alagutat fúrjon alá vagy megkerülje azt: elég, ha megáll előtte, már magyar területen, és tanúk jelenlétében (ez fontos) kinyilvánítja azt a szándékát, hogy menedékjogot kér. Magyar földön van, megteheti és a hatóságoknak ezt tudomásul kell vennie. Be kell engedni, míg ügyét el nem bírálják."
human
@Anna Mária: Hát ez jobban aláássa Orbán tervét mint a földikutya.
Aki Én
@Anna Mária: Ott borul a dolog, hogy a nemzeti beteg nem akar kerítést. Ő kizárólag a jelenlegi érdekei mentén mondja amit mond. Több logikus feltételezés van az eredeti okról, de egyik sem a felesleges kerítés.
Anna Mária
@Aki Én: A nemzeti beteg szívóskodni akar, nem pedig problémát megoldani.
Aki Én
@Anna Mária: ...megoldani? Kizárólag problémát szítani szeret és tud.
human
@Aki Én: Azaz tematizálja a köztudatot. Trafikokról leszedett fólia helyett, halálbüntetés. NAV botrány felderítése helyett drótkerítés. Egyszer csak elfogynak a kártyái és akkor foglalkozhat az ország a valódi problémákkal is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.