Elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész

Életének 58. évében elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Pinceszínház pénteken este az MTI-vel.

Sárosdi Lilla: volt, aki Szent Johannának tartott, volt, aki kurvának - Városi Kurír

Sárosdi Lilla nevét 2017-ben az is megismerte, aki sosem járt színházban: ő volt az első Magyarországon, aki a Weinstein-botrány után összeszedte minden bátorságát, és nyilvánosság elé állt egy huszonhárom évvel korábbi sztorijával.

Kútvölgyi Erszébet:Nekünk még a tekintetváltásból is van diplománk.

Egy ember, két szenvedély.

Százéves korában elhunyt az egyik legnépszerűbb francia színésznő

Százéves korában elhunyt Danielle Darrieux, a francia mozi legendás színésznője, aki az egyik leghosszabb karriert tudhat magáénak Franciaországban és Hollywoodban – tudatta családja csütörtökön a francia sajtóval.

James Woods cáfolta, hogy visszavonulna a színészettől

James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai filmsztár cáfolta, hogy visszavonulna a színészettől, a bejelentést “hibának” nevezte – írta a The Washington Post.

Schwarzenegger 70: viccnek indult a karrierje, aztán kipörgette az Amerikai Álmot

Teljesen filmbe illő, ahogy egy osztrák testépítő először Hollywood legfényesebb csillaga, majd Kalifornia kormányzója lesz, a hetvenéves Arnold Schwarzenegger mégis ezt az utat járta be. Pályája talán a leghullámzóbb a nyolcvanas-kilencvenes évek akciósztárjai közül: egyszerre játszott Oscar-díjas sikerfilmekben és a...

Verebes István: "egész életemben 35 éves voltam, most meg beléptem a hetvenedikbe"

Ritka alkalom mostanság, ha Verebes Istvánt nyilatkozni halljuk, amióta visszavonult a közélet színpadáról. "Hirtelen jött" 70. születésnapja az alkalom, hogy megtörte a szándékos csendet maga körül. A számvetés eredménye az lett, hogy rájött, a pályáján minden sikerült, amit el akart érni,

Igazi világsztár-páros tölti a nyarat Budapesten

Ashton Kutcher és felesége, Mila Kunis Budapesten töltik a nyarat. A színész legutóbb egy budai kávézóban mutatkozott, ahol kiderült, nagyon kedves és közvetlen. 

Szilágyi István szomszédai cselekedni akarnak: megvédik a színészt a fiától

Hamarosan lejár Szilágyi Péter harminc napos őrizete, amibe édesapja, Szilágyi István bántalmazása miatt került.

Királynőnek öltözve vágódott le a lépcsőn a magyar színész

 Az angol királynőt alakító Verebély Iván nem úgy érkezett meg a lépcső aljára, ahogy szeretett volna: a színész megbotlott és leesett a lépcsőről, ám szerencsére sérülés nélkül landolt a színpadon.

Mensáros-díjat kapott három debreceni színművész

A Mensáros László Alapítvány idén Csikos Sándornak, Janka Barnabásnak és Kovács Andrásnak ítélte oda az alapítvány névadójáról elnevezett díjat.

Ennyi volt: könnyek közt búcsúzott kollégáitól Kiss Ramóna

A Barátok közt Zsófija tizenhat év után érezte úgy, hogy ideje váltani.

Interjú Vass Gáborral, az egyik legférfiasabb szinkronhang tulajdonosával!

Gyerekként én nem foglalkoztam azzal, hogy mi akarok lenni. Egészen komolyan vehetően szegény család sarja vagyok, tehát ha jól emlékszem Anyám első ötletére villanyszerelő akartam lenni, mert akkor gyorsan kereső ember lehetek.

A Reszkessetek, betörőket ismerjük a legtöbben, de nem szeretjük annyira

Több mint 4000 fős, reprezentatívnak tekinthető kutatást végzett az Ipsos a magyar tévénézők szokásairól, így a legkedveltebb filmekről és színészekről is képet kaphattunk.

Nagy Sándor

"De egyszer csak lett egy furcsa érzés... Urrá lett rajta, és nem ő választott mint magánember, hanem egyszer csak kijöttek válaszok a száján."

Kiderült, még meg is vakult a nyomorban élő Szilágyi István

Az utca hír­mon­dója ele­inte idős­kori szem­be­teg­ségre gya­na­ko­dott, de el­ha­nya­golta a prob­lé­mát, így most szem­mű­tét vár rá.

Punkzenekar segítene a nyomorgó színészlegendán

Múlt héten megírtuk , nyomorban él budapesti, befejezetlen házában Szilágyi István, a legendás színész. Most a győri Aurora punkzenekar döntött úgy, hogy megpróbál segíteni: gyűjtést szerveznek a javára.

Forgatáson lőttek le egy színészt Ausztráliában

Egyelőre nem tudni, kitől kapott halálos lövést hétfőn az a színész, aki a Bliss n Eso ausztrál hiphopegyüttes videoklipjének felvételén vett részt Ausztráliában. A férfit mellkason lőtték, miközben a jelenet forgatókönyve szerint egyszerre több lőfegyvert sütöttek el.

Levetkőztettünk 10 híres filmkaraktert. Felismered őket?

Az igazán remek filmalkotások attól jók, hogy a jelmezekre legalább annyi figyelemet szentelnek, mint a forgatókönyvre vagy a színészi játékra.

Életműdíjat kap Pierce Brosnan

Életműdíjjal tüntette ki Pierce Brosnant az Európai Filmakadémia (EFA). Az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez nevű díjat december 10-én, az Európai Filmdíjak átadóján veszi majd át.

Van egy jó hírünk Törőcsik Mari kedvelői számára

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közönség.

Elhunyt Szőke István Jászai Mari-díjas rendező és színész

Hosszan tartó, súlyos betegség után 74 évesen elhunyt Szőke István, a Jászai Mari-díjas színész és rendező – írja a Femina .

Így búcsúzik a József Attila Színház az elhunyt Józsa Imrétől

Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál.

101 éves korában elhunyt a legidősebb aktív színész

Elhunyt Vlagyimir Zelgyin szovjet és orosz színész, akit a Guinness rekordok könyve a világ legidősebb aktív színművészeként tartott számon.

Kulka János visszatért

Úgy tűnik, Kulka János már teljesen felépült súlyos betegségéből, és csatlakozott társulatához. 

Kulka János: Ne féltsetek engem, ismét minden jó lesz!

A színészt április közepén kellett megműteni, miután stroke-ot kapott. 

Elképesztő jó hír Kulka állapotáról

Meglepően felgyorsult a Kossuth-, és Jászai-díjas színművész stroke utáni felépülése – derül ki a legfrissebb Story magazinból.

Elhunyt Rajhona Ádám színművész

Elhunyt életének 73. évében Rajhona Ádám színművész – tudatta a Vígszínház az MTI-vel pénteken.

Hullarészegen játszott a színpadon a magyar színész

Hujber Ferenc (41) úgy érzi, eljutott oda, ahová pattanásos, tájszólásos, szarukeretes szemüveges, duci kisgyerekként szeretett volna. Sok darabban játszik, és rendesen meg van fizetve, pedig nem is olyan régen naponta több liter alkoholt ivott meg – írja a Blikk.

Küzdenek az orvosok Kulka János felépüléséért

Életmentő beavatkozást kellett végrehajtani Kulka Jánoson. A Katona József Színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészét kedd este szállították kórházba, ahol kiderült, sztrókot kapott.