CsipkeRózsa

Visszakozik a Fidesz a gyónási módosítóból, de ezzel valójában semmi nem változik
Miért esik ki, a gyónási titok elmondása, ha gyerekek elleni szöveg hangzik el? Egy másik törvény viszont megkívánja a gyerek elleni tettek elmondását.
Más esetben is előfordul, hogy két törvény közül melyik írja felül a másikat. A gyerek védelme legyen az első!
Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"
@Csizmás Kond: Értékeld a szemét embert, talán nem mindenki mond és hirdet ilyeneket:

"A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, „közös értékek a globális környezetben” témában tart előadást Mahmúd Ahmadinezsád az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig nem létezett, írja az Euronews az iráni sajtóra hivatkozva."
Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"
@Maccska: Ez sem igaz, Orbán mindig csak a saját érdekeit veszi figyelembe.

A nagy békét hirdető, másokat háborúpártinak nevező minielnök olyanokat lát szívesen Magyarországon, mint egy Iránt képviselő szemét alak. Arra nem gondolt, hogy éppen a háború kiterjesztését segíti elő Irán, az Izrael ellen indított támadásával. Gondolom, arról is olvastál híreket.
Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"
@KisTehen: Szerinted ez a Deli rektor, Orbán beleegyezése nélkül, meghívhatta volna ezt a szemetet?
Már más alkalommal is meghívtunk hírhedt holokauszt-tagadókat.

A sajtóban egy szó sem hangzott el arról, hogy meghívták, az euronews írta meg:

hu.euronews.com/2024/05/07/nke-budapesti-eloadas-ahmadinezsad-holokauszttagadas-izrael-antiszemitizmus
Gulyás Gergely: „Magyar Pétert Magyar Péterként ismertem, de Poloska Péterként nem”
Gulyás Gergely süllyedjen a föld alá szégyenében, hiszen valamikor még össze is jártak egymással.

Egyébként Gulyás, mint poloska, mindenkit poloskának lát?
Nagyot koppant a közmédia, nem várt helyről érkezett a pofon
A fidesz és a közmédia nagyon jól tudta, hogy büntetés lesz a vége, annyira nem hülyék! Inkább vállalták, megéri nekik, mi pedig fizetjük.
Harminc milliárdért vásárolt össze az Orbán-kormány külföldi ingatlanokat – sőt többért, de egy részük titkos 
És ezt a jónép tudomásul veszi, meg se mukkan!

Nem elég az Orbán közelieknek az itthoni kúria, kastély, palota, még kint is bebiztosítják maguknak a luxus lakhatást!
Válasz Online: a Mi Hazánk EP-listavezetője Csák János tárcájának köszönheti, hogy nem rúgták ki a Magyarságkutató Intézettől
Önként távozott, mert kiderült, hogy volt pofája a kormánynak dolgozni, pedig egy új pártot képviselt.

Magyar Péter otthagyta a munkahelyét, utána képviselt más politikát, amikor már nem a kormánynak dolgozott.

A Magyar ellenes szövegekben mindig szemére vetették, vetik, hogy a kormánynak dolgozott.
Varga Judit miatt hatósági vizsgálat indulhat, Magyar Péter feljelentést tesz – Különösen védett személyes információk szivárogtak ki
@Sakk Matt: Magyar Péterhez kellett kihívni a mentőt, akkor nem Magyar Péter volt a bejelentő, hiszen észnél volt. Nem a felesége volt a bejelentő?
Válasz Online: a Mi Hazánk EP-jelöltje vígan elvan az állami állásában, nem kell félnie a kirúgástól
Ez csak azért van, hogy Orbánék elmondhassák, nálunk még az "ellenzéki párt" tagja is dolgozhat.
Csak a nyakkendő változott – szóról szóra ugyanazt a beszédet mondta el Halász János a parlamentben egy hónap különbséggel
Halász elfelejtette, hogy ezt a beszédet egyszer már elmondta, azt hitte mindenki olyan hülye, hogy nem veszi észre senki.

Azért kíváncsi volnék, Hadházyn kívül észrevette-e más is.
Itt vannak a számok: ennyiért dolgozik Novák Katalinnak a titkárság és a gazdasszony
Szerintem jár még neki gépkocsi és sofőr is, ha kéri. Sőt, kérhet egy villát is, hogy legyen még egy ingatlan a családban.
Nagy bajban van Zelenszkij, körözést adtak ki az ukrán elnök ellen
@Csizmás Kond: A Hágai Bíróság bírója ellen Putyin adott ki körözést, nem lehet komolyan venni, ez csak visszaütés akart lenni.
Nagy bajban van Zelenszkij, körözést adtak ki az ukrán elnök ellen
"A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen háborús bűnök,"

Érvényben van még ez az elfogató parancs?
Orbán Viktor: A baloldalt külföldről pénzelik, cserébe háborút rendelnek
Orbán szerint a háborút rendelik, akkor ő meg tudja rendelni a békét. Miért nem teszi? Van rá pénze, hiszen bőven összelopta magát.
"Iszonyú, művelt csaj a Judit" – Nagy Feró kielemezte a volt igazságügyi minisztert – videó
""Iszonyú, művelt csaj a Judit""

Nagy Feró meg tudta állapítani ezt, akkor ő még "iszonyúbb" műveltségű.
Orbán anyák napi fotója alatt szólt be keményen Jámbor András a kormányfőnek
@Maccska: A gyerek leginkább az anyához kapcsolódik, Jámbor jó helyen beszélt róla.
Debrecenben tüntet Magyar Péter - kövesse élőben a hvg.hu-n!
@KisTehen: Te is lájkoltad az alábbi cikket:

"Valami készül: Magyar Péter szerint Kósáék kikapcsoltatták a teret mutató webkamerát Debrecenben"

Ezek szerint, még a címét se olvastad el?