A Sparnak nincs mitől tartania ! A túladóztatás diszkriminációja pedig hatalmas kártérítést von majd maga után, persze, néhány év múlva. Ez a mostani kormány képtelen előre látni s gondolkodni. Így járt a könnyedén felvett hitelek kamataival is, most nem győz kétkapura csodálkozni, mekkora is az a teher ! Csak a beépített, beépítendő emberekre tessenek nagyon vigyázni !
Azt várja, hogy elfelejtsétek, amit tett. Nagyon remélem, hogy nem teszitek ! Ez az emberi satnyaság nem való a közéletbe. Mert ez nem természettől kapott teher, hanem önként felvállalt erkölcstelenség !
A mostani történések eléggé felhívják a figyelmet arra, hogy egy baromira hozzá nem értő, arrogáns és dölyfös maffiaréteg kormányoz itt, amit kitalálnak, semmiféle ellenőrzésen nem megy keresztül. A hatékonyság, a valóság ismeretlen fogalmak errefelé. Természetesen, ha van vér a pucátokban, nem töltitek ki ezt a förmedvényt. Nincs semmi értelme !
@Csizmás Kond: Az a helyzet, lehet, hogy neked ez merőben új, hogy azért fontos a megmerényelt személye, személyisége is ! Persze, orbán is megérdemelne egy pár arabot, az oroszok meg egyenesen ugyanazon a szinten vegetálnak. De azért Brüsszelt ebbe belekeverni - az rád is vet némi sötétséget. És még annyit, hogy nem kell cipóra verni valakit, elég elvenni a munkáját, a közönségét, a munkaadóját felszámolni, viccet csinálni minden megjelenéséből...csak cinikusan ...
Elég meggyőző, hogy négy ártatlan, alibivel rendelkező tadzsikot köröznek, négy közvetlen lövöldözőt meg ízekre szabdalnak az ügy kapcsán. Marad az ukrán szál, amin el tudnak majd indulni ...nagyon FSZB szaga van ...
A lgjobb az ilyen gyógyembereket mindjárt alkalmazásba is venni a fidesznél, még elkallódnak ...ritka ma a rendelésre diagnózist adó szakképzett ember !
Te, el vagy tévedve! Hát nem látod, hogy közérdekű hirdetések azok és nem politikai hirdetések ? Hogy csak tájékoztatják a lakosságot, arról, amiről...Hogy nem látod ? Amikor a kormány szemétségeiről szól egy plakát, az közérdekűnek tekintendő, mi másnak lehetne ? Mégsem egy orbán van a képeken, a hasán egy nagy rubeljellel !
Hát talán eltakarodnál már végre ! Még mit nem tettél tönkre tahó ? Sport, egészségügy oktatás, közlekedés, igazgatás, hangulat, külpolitika...Kihagytam valamit ? És ehhez nem kellett Gyurcsány segítsége, egyedül is képes voltál rá ! Jut eszembe, a Lánchidat kifizetted már?
Erről annyit, hogy kétszer jártam a Gyorskocsi utcában, és egyszer sem írattak alá velem semmiféle jegyzőkönyvet. Meghallgattak oszt kész ! Régen azt csinálnak itt az ügyészek, amit akarnak ...
Világos, okos beszéd ! De finomítani kell, hiszen a háború még folyik, még lehet ukrán területen védekezni nagyobb anyagi források odajuttatásával. Az oroszok még megállíthatók azon a területen, ha a nagyvárosok légterének védelmét a NATO segít megoldani. A terepem az ukránok maguk s boldogulnak, ha lesz elég fegyverük és lőszerük. Ha meg valami közbejön, akkor a tábornok szavai szerint felkészülten kell várni a helyzetet.
Nem értem a jobb sorsra érdemes lattmant ! Szerinte minden létező bizonyítékot magával kellett volna vinnie egy kihallgatásra, amelynek a témájáról nem értesítették - amit önmagában az ügyvéd úr még helyeselt is nagy konspiratíve ! És mennyire igaza volt, hogy nem vite magával. Nem lehet tudni az ügyészek nevét, akik jelen voltak, a másolat velük együtt tűnt volna el minden bizonnyal. Vagy az egész, úgy ahogyan volt, hiszen már az egy órával később kiadott nyilatkozat is Magyar elleni vádat tartalmazott, ami ellen a meggyanusított nem élt ellenvetéssel - tekintve hogy szó sem volt a dologról, a jelenlévő Bárándy szerint. Ez nem felháborító ?
Lassan, de biztosan elérkezik az az idő, amikor tényleg nem lehet hagyni, hogy az orosz gőzhenger utat találjon nyugatra. Onnan többé nem verné ki senki sem. Az örményeket keleten felosztják majd az oroszok és az azeriek között, a grúzok meg önknt és dalolva mennek a szojuzba, vissza. A fegyverkezés minden értelmet felülmúlna, a dölyf csak kövéredne. Nem lehet, meg kell állítani ! Európa tényleg veszélyben van, a törökök úgyszintén, de ezt sohsem voltak képesek belátni. Kis hazánk meg ugyanúgy nem tényező, mint Moldávia, vagy Szlovákia - ebben a játszmában.
Hja, de nem az nap híre, hanem egyrészt amit magyarpéter mondott az ügyészeknek, másrészt, ahogyan az ügyészek ez jegyzőkönyvezték és mindjárt ki is adták a blikknek, ki másnak !! Mennyi szemétség ...Hipotetikus, mi meg nem hisszük ...azze, neked nyomoznod kellene, nem templomba járni !
De tényleg ! Majd az edzőspori fog beírni az iskolának, hogy legyenek szívesek kímélni a srácot, inkább olvasna addig ? És akkor az iskola visszaír, hogy nem áll módjában ? Mert jön a farkas és beleharap az igazgató úr fenekébe ? Hogy lesz ez ?
Van még valaki, aki kételkedik ezeknek a józan ítélőképességében ? Fogalmuk nincs az élsportról, egy fiatal gyerek biológiájáról, általában véve, hunnan szalajtották ezeket rá a gyerekekre ? Nem lehetne ezeket szépen elzavarni ? A kis problémamegoldókat ...
en.wikipedia.org/wiki/File:Serbian_greater_expansion_1913.png
Csak akkor még nem volt NATO ...