Az aki azt hiszi, hogy egy országnak a legnagyobb büszkesége az kell hogy legyen, hogy milliárdokért 22 férfi lökdös egy labdát a gyepen az végtelenül buta.
Engem például érdekel a rally, de soha nem várnám el egyetlen vezetőtől sem, hogy a rallyt irreális mértékben kitömje pénzzel hátha úgy lesz siker és büszkék lehetünk rá.
Amire büszkének kellene lenni az a teljes közösség vagy akár a világ számára is hasznos teljesítmény, tudás. Nem egy játék!
@Giovanni Alba: (köszönöm)
Ha jól tudom nem lesznek kimosva a palackok és újratöltve. Azért nem szabad összenyomni, mert a vonalkód alapján azonosítja be a gép átvételkor, ami után ugyanúgy összezsugorítja ahogy mi is tettük. Tehát nem fogunk látni teherautóka tíz kiló műanyag palackkal pöfögni a városban.
Ami pozitívat látok benne mindenkép, hogy az eddig eldobott és ott hagyott palackokat most akár a hajléktalan emberek összueszedhetik és beválthatják. Mindenki jól jár.
Ami kritika részemről, hogy macerás így ugyanannyi palackot több fordulóval kell majd elvinnem. Ezzel együtt tudok élni. Viszont tartok a sorban állástól főleg, ha elromlik a gép. Na az már idegesítő lesz. Majd meglátjuk.
Nem tudom, hogy ez a fajta begyűjtős módszer mennyire jó, hatékony, működőképes, de valami módot találni kell rá, hogy minél több kerüljön újrafelhasznosító üzemekbe, vagy legalább erre kiépített tárolókba. Az embereket érdekelté kell tenni ebben. Nem csak az jelent problémát, hogy a tengerben az állatok medúzának nézik a zacskókat és megfulladnak tőle, de egyre csak nő a műanyag mikroelemek koncentrációja a talajban, ami bele kerül a növényekbe, onnan az állati majd az emberi szervezetbe. Nem tudok róla, hogy lenne már egyértelmű tudományos álláspont arról, hogy ez árt-e és ha igen milyen mértékben milyen koncentráció esetén. Jó lenne ha nem járnánk vele úgy, mint az azbeszttel, amit előszeretettel alkalmaztunk amíg ki nem derült, hogy az apró részecskék a szervezetbe jutva rákot okoznak.
A műanyag előállítas lehet, hogy olcsóbbra jön ki, mint az újrahasznosítás, de ilyenkor nem számmolnak a károkozással ami a szennyezéssel jár. Ha ezzel is kalkulánánk lehet jobban megéri az újrahasznosítás. Vagy csak higyjünk a természet sok milliárdos bölcsességében ami fennmaradását pont az újrahasznosításnak köszönheti. A táplálkozási lánc valójában egy körforgás.
Megnéztük. A brüsszelezés elég kocsmai szintűre sikerült. Fogalmazhat meg kritikát egy köztársasági elnök, de azt választékosabb nyelven kellene megtennie. Ja, hogy azt a fidesz szavazók nem értenék ezért ez a színvonal. Hát ez szomorú.
@human: .. Ezt erősíti Orbán maxi Dubajozása mini Dubaj helyett. Orbán egyértelműen elmagyarázta, hogy a dolgokat nagynak kell feltüntetni, mert ez kell a magyar népléleknek (legalábbis az egyik felének). Mondjuk Orbán azzal viszont eléggé mellényult mikor nemzeti minimum helyett a nemzeti maximumot kezdte szorgalmazni, ugyanis az pont hogy visszalépés a nemzeti minimumhoz képest. De a szómágia a lényeg. A minimum kerülendő szó, helyette a maximumot kell használni mert jobban hangzik. Tisztára mint Orwell 1984 művében.
Szerintem nem értjük a fideszes lelket. Ők a Kis Grofók, Győzikék, Berki Krisztiánok világát csodálják. A nagyzás, a kérkedés nekik pozitív csengésű. Teljesen mást tartanak teljesítménynek mint egy demokrata beállítottságú ember.
@Csizmás Kond: Oroszország indított háborút Ukrajna ellen hatalmát kiterjesztendő és egyben ezzel rontva a gazdasági környezetünket. Ezt ne felejtsd el! Ti pedig azt az Ukrajánt hibáztatjátok aki még csak nem is visszaüt, hanem védekezik.
Ha szűrést akarsz menj privát kórházba.
Ha gyógyilni akarsz időben menj privát kórházba.
Ha nincs pénzed vagy fogalmad sincs mi zajlik az országban vagy jón neked ez a rendszer, akkor ott a közellátás.
Amit a kedves tudósok hátránynak látnak az Orbánnak előny. Az olcsó munkaerő bármit aláír és ha el is olvassa úgy sem fogja érteni. Olyanról már ma sem álmondoznék, hogy a fidesz keménymag érti mi az a bázis hatás az infláció esetén és miért lehetett tudni, hogy évvége fele csökken az infláció. Nem értik ezért elhiszik, hogy a kormány vitte le az inflációt. Ja, és az hogy csökken az infláció nem azt jelenti, hogy csökkennek az árak. És lehet még van hova tovább butítani ezt a népet.
@Csizmás Kond: Tudod mi a furcsa? Hogy a te már nem is számítasz a NATO-ra. Gondolom ezt azért van mert szívesen látnád Magyarországot a NATO-n kívül. Mert amit leírtál az akkor következne be, ha nem vagyunk NATO tagok és olyan honvédelmi minisztereink vannak, mint ez az orosz bérenc Benkő Tibor.
Akkor segítek. Le kell ülni a NATO tagországokkal és meg kell tervezni a közös védekezést. Ki mivel tud hozzájárulni Magyarország védelméhez. Ki kell dolgozni a különböző forgatókönyveket az infratstruktúra, az ellátás, a lakosság biztonságba helyezése terén arra az esetre ha csak fenyegető hadmozgás van a határon valamint arra az esetre ha áthatolnak a határon.
Ilyen alap dolgokkal kell készülni, ha olyan agresszorral vagyunk szomszédosak mint Oroszország. Ezt Benkő is tudhatná, de olyan szinten szervilis Orbánhoz és az oroszokhoz, hogy erre gondolni sem mer, mert a belső körben az oroszok a szövetségeseik a hatalom végett, a nyugatot meg csak a pénzéért tűrik meg.
Idézet a fideszes Benkő Tibor volt honvédelmi miniszterrel készült interjúból
riporter: - Arra van forgatókönyv, hogy oroszország esetleg Magyarországot is megtámadja?
Benkő: - Nem is értem ezt a kérdést. Ön ezt honnan veszi? Miért támadná meg Magyarországot oroszország? Nem számolunk ilyen lehetőséggel.
Hát ha ilyeneken múlik a védelmünk nincs okunk nyugodtan aludni.
@Maccska: Csak hogy megértsd miért nem jár csak úgy. Tegyük fel hogy van egy éves uszodai bérleted. Visziont ha az előírás ellenére te nem veszel fel úszósapkát, sőt a trambulinról vizelsz a vízbe akkor hiába van bérleted, hiába emlegeted, hogy neked jár a szolgáltatás, kirakják a szűröd és nem kell oda többé menned. Jár a szolgáltatás amíg kultúráltan viselkedsz.
@Yoda69: Vagy bizonyos szektorokban Orbán szabad kezet ad a lopásra. Így nem neki kell lefizetnie a szolgákat a közigazgatásban, hanem maguknak kaparják ki a gesztenyét. Így Orbáhnhoz pénzmozgás nem köthető.
A feudalizmusban is a hűbéresek megkaptak egy területet a hűbérúrtól amit kizsákmányolhattak. Cserébe a hűbérúr elvárta a hűséget.
Engem például érdekel a rally, de soha nem várnám el egyetlen vezetőtől sem, hogy a rallyt irreális mértékben kitömje pénzzel hátha úgy lesz siker és büszkék lehetünk rá.
Amire büszkének kellene lenni az a teljes közösség vagy akár a világ számára is hasznos teljesítmény, tudás. Nem egy játék!
Ha jól tudom nem lesznek kimosva a palackok és újratöltve. Azért nem szabad összenyomni, mert a vonalkód alapján azonosítja be a gép átvételkor, ami után ugyanúgy összezsugorítja ahogy mi is tettük. Tehát nem fogunk látni teherautóka tíz kiló műanyag palackkal pöfögni a városban.
Ami pozitívat látok benne mindenkép, hogy az eddig eldobott és ott hagyott palackokat most akár a hajléktalan emberek összueszedhetik és beválthatják. Mindenki jól jár.
Ami kritika részemről, hogy macerás így ugyanannyi palackot több fordulóval kell majd elvinnem. Ezzel együtt tudok élni. Viszont tartok a sorban állástól főleg, ha elromlik a gép. Na az már idegesítő lesz. Majd meglátjuk.
Nem tudom, hogy ez a fajta begyűjtős módszer mennyire jó, hatékony, működőképes, de valami módot találni kell rá, hogy minél több kerüljön újrafelhasznosító üzemekbe, vagy legalább erre kiépített tárolókba. Az embereket érdekelté kell tenni ebben. Nem csak az jelent problémát, hogy a tengerben az állatok medúzának nézik a zacskókat és megfulladnak tőle, de egyre csak nő a műanyag mikroelemek koncentrációja a talajban, ami bele kerül a növényekbe, onnan az állati majd az emberi szervezetbe. Nem tudok róla, hogy lenne már egyértelmű tudományos álláspont arról, hogy ez árt-e és ha igen milyen mértékben milyen koncentráció esetén. Jó lenne ha nem járnánk vele úgy, mint az azbeszttel, amit előszeretettel alkalmaztunk amíg ki nem derült, hogy az apró részecskék a szervezetbe jutva rákot okoznak.
A műanyag előállítas lehet, hogy olcsóbbra jön ki, mint az újrahasznosítás, de ilyenkor nem számmolnak a károkozással ami a szennyezéssel jár. Ha ezzel is kalkulánánk lehet jobban megéri az újrahasznosítás. Vagy csak higyjünk a természet sok milliárdos bölcsességében ami fennmaradását pont az újrahasznosításnak köszönheti. A táplálkozási lánc valójában egy körforgás.
Semmi sem tart örökké, ahogy 2023 sem.
Fideszesek szerint
Orbán karcsú,
Magyarország demokrácia,
Mészáros géniusz,
Ráhel saját lábon áll,
Az oroszok áldozatok.
Ha gyógyilni akarsz időben menj privát kórházba.
Ha nincs pénzed vagy fogalmad sincs mi zajlik az országban vagy jón neked ez a rendszer, akkor ott a közellátás.
Merci = köszönöm franciául.
Erről az jut eszembe, hogy az egyik akkumultár gyár tulajdonosai víztárolókat ajándékoztak a lakosoknak. Így már sokkal nyugodtabban alhatnak ugye.