A 40 éve felbocsátott Voyager-1 ma már a Naprendszeren kívül, a csillagközi térben jár, de még mindig képes a Földdel kommunikálni.

Hogy ez továbbra is így maradjon, a szakembereknek most egy rendkívül nehéz feladatot kellett végrehajtaniuk – írja a hvg.hu.

37 év után ismét beindították a csillagközi térben száguldó Voyager-1 hajtóműveit

A tudósok 1977-ben lőttték fel előbb a Voyager-2, majd a Voyager-1 űrszondákat, hogy tanulmányozzák a Naprendszerünk külső bolygóit. A terv tökéletesen sikerült, sőt, még túl is teljesítették.

A Voyager-1 menetközben lehagyta a hamarabb indult Voyager-2-t, és már 21 000 000 000 km-re van tőlünk, így ez lett az első, emberek által épített űreszköz, amely képes volt kilépni a csillagközi térbe.

A Voyager-program azonban a mai napig sem ért véget, a Voyager-1 ugyanis még most is küldi a jeleket a Föld felé.

Ahhoz viszont, hogy ez továbbra is így maradjon, és még a következő években is képes legyen információkat küldeni a Földnek, a napokban némi javításra volt szükség.

A földi irányítóközpontból ugyanis bekapcsolták a tartalék hajtóműveket – amelyeket 37 évvel ezelőtt használtak utoljára.

A csillagászoknak 19 óra 35 percet kellett várniuk arra, hogy a jel elérje a Voyager-1-et-

A beszámoló szerint az Aerojet Rocketdyne által gyártott hajtóművek közel négy évtized után is úgy ragáltak, mintha tegnap használták volna őket utoljára.

(hvg.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."A földi irányítóközpontból ugyanis bekapcsolták a tartalék hajtóműveket – amelyeket 37 évvel ezelőtt használtak utoljára.
A csillagászoknak 19 óra 35 percet kellett várniuk arra, hogy a jel elérje a Voyager-1-et-
A beszámoló szerint az Aerojet Rocketdyne által gyártott hajtóművek közel négy évtized után is úgy ragáltak, mintha tegnap használták volna őket utoljára."...

hát nem tudom ...azért mégiscsak 21milliárd kilométerre tőlünk, ráadásul (majdnem)abszolut nulla fokon, 37 év szundi után? miből van az a szerkezet, hogy ilyen jól sikerült?..esetleg titkos orosz technika?
vladimir putin
@wagabund: azé' az amcsik is csináltak ám ezt-azt, amíg nem ott éltél.
Például atombomba, számítógép, űrhajó...
KisGenyo2
@wagabund: sima vas is jó, az űrben nem rozsdásodik... ;-)
quadrocopter
@wagabund: Nincs jelentősége a külső környezeti hőmérsékletnek az ilyen hajtómű ismételt beindítása tárgyában, ugyanis a két, vagy több komponensű hajtóanyag egymással vegyítve gyullad be, bármilyen külső hőmérséklet mellett. Természetesen ezek folyékony hajtóanyagok. Az egyik komponens oxidálószer, a másik redukáló, az adalékok meg abban segítenek, hogy a rendkívül korrodáló hajtóanyag ne marja szét a tartályokat.

Egyébként valóban nagy teljesítmény az ismételt üzembe helyezés.
wagabund
tuttam...tuttam..tudhattam volna, hogy a végére oda kell írni: bazinga!

most már késő.
wagabund
bezzeg azt senki nem értékeli, hogy tuttam mit jelent a kilenc nulla egy nyerő szám után, megasztán azt is,hogy qurva hideg van ott fönt..

mert nézem ám a viasta3-on az agymenők című horrort...ahol a szőke diplomás versenyző arra a kérdésre hogy mit is jelent a milliárd, és az hány nulla is, rávágta, hogy százmillió, és nyolc...arra a pofonegyszerű kérdésre, hogy milyen nemzetiségű volt az első amerikai űrhajós, azonnal válaszolt az egyik: -(három választható lehetőség: magyar, amerikai, orosz.)-..
hogy magyar...és büszkén körülnézett..

százak tépték szét a diplomájukat..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.