A tisztifőorvos szerint senki ne közöljön semmilyen koronavírus-adatot, a kormányzati tájékoztatás bőven elég.\nAz operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján többször is előkerült az egészségügyiben dolgozók adatszolgáltatása a nyilvánosság felé. Egy esztergomi lap például arról kérdezte Müller Cecília országos tisztifőorvost, hogy igaz-e, hogy maghalt egy esztergomi koronavírus-fertőzött. A kérdést azért tudták feltenni, mert korábban egy helyi háziorvos posztolt erről. Müller erre azzal kezdte a válaszát, hogy

(Forrás: 444.hu, RonaGyuri által)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Müller pártcsinovnyik már ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍlon-cicával vetekszik

Újabb bizonyíték arra, hogy nem az értelem vezérli a Vezért mikor a pártkatonáit vezényelgeti

Eddig is lehetett hallani hangokat arról, hogy a sokadik próbálkozásra már viszonylag tartós (már több mint egy éve regnál) tisztifőorvost nem csak nem az eszéért (szépsége meg ugye???) tartják. A körülírás egyértelműen a derék NVI vezért jutatta eszembe. Na jó – nem értek hozzá, szemben a választási dolgokkal – az sem zárható ki, hogy orvosnak még jó is lehetett. Na de államigazgatási potentátnak?
Már az sem volt semmi, hogy szerinte a fertőzés statisztikai adatai személyes adatok. De most már a kötelességüket teljesítőket is betámadta! =))
Fogják be a pofájukat az orvosok, mert még a végén valaki összeadja a megjegyzéseiket és egyértelművé lesz, hogy hogyan hamisítják meg az adatokat!
Yoda69
Magyarul hazudjanak a magyaroknak.
csipetke
Nofene?!Csak nem szégyellik,hogy az egészségügy egy kalap [email protected] se ér?Olyan a magyar eü,amilyen a kormányzat,de leginkább orbán,mert azért azt tudjuk,hogy a bólogatóbrigád körülötte minden agyament ötletét jóváhagyja.A statisztikákat meg mindig is hamisították,ez nem újság.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.