Orbán Viktor nem engedheti meg, hogy ne üssön oda Jobbiknak, mert eddigi hallgatásával átengedte a terepet a szélsőségeseknek – mondta az atv.hu-nak adott interjúban Lengyel László. A politológus szerint a Fidesz követhetné Sarkozy francia elnök példáját, aki azt mondta, a szélsőjobbra szavazó települések nem kapnak pénzt az uniós támogatásból.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: gyulabors
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kakastoll
@msziki: embere válogatja. még nagyon sok becsületes de szegény ember él ma is.
msziki
@gyulabors: A Fidesz kétharmados várakozása valószínűleg elolvad ápr. 11-ig. Ezt úgy látom, hogy Orbán V. is érzékeli. Nehéz kormányzásra kell felkészülniük. Komoly vizsga előtt állnak, amely a jövőjüket is alapjaiban fogja meghatározni.
Zsoel
@vukkocska: Jogos az észrevétel; már az elküldés pillanatában észrevettem én is, hogy eltoltam, osztályt írtam csoport helyett, és utólag ugye nem tudom javítani a hibát, de hát ez legyen a legnagyobb problémád a mesémmel kapcsolatban. Amelyet egyébként nemde úgy kezdtem: "tegyük fel"... ez pedig azt jelenti, hogy nem kell összehasonlításokba bocsátkoznod a valódi egykorvolt óvodáskoroddal, csak egy képzelt helyzetről van szó. Ami pedig a többit illeti, pontosan azt gondold, amit én, szóval nem igazán értem, miért támadsz: milyen jogon jönne ahhoz Lengyel László, hogy pusztán azért, mert egy település 60%-a a Jobbikra szavazott, ezért azt kollektíve, a maradék 40%-ot is sújtva megbüntessék? Ez már kész kirekesztés.
Egyébként nekem a Jobbik nem "pártom". A Fidesz a pártom volt egykor, de abból kiléptem, a Jobbikba viszont nem fogok belépni, csak rokonszenvezem velük. Tavaly júniusban, illetve az idei választásokon mindenképpen ők kapják a voksomat, aztán az, hogy hűségem továbbra is kitart-e mellettük, már a valódi ténykedésüktől függ majd.
kiscserkész
@gyulabors: Cimbora! A 21% te már nem férsz bele. Maradsz továbbra is az MSZP moslékhordója.:DDD

@Nemezis: Ha belehúznak, talán átlépik az 55 KÜSZÖBÖTT.
inkvi
@msziki: Én ilyen jól fésült embert még nem láttam itt! Egy ránc sincs a homlokodon! Minden rendben van! :):):)
inkvi
@benhur: Milyen finoman tudsz fogalmazni; le a kalappal előtted! Én már egy bódult pillanatomban a xarra axxociáltam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok