Magyarországon ma a helyi önkormányzatok képviselőit tartják a legkorruptabbnak az emberek - derül ki a DGS Global Research 1200 anonim résztvevő megkérdezésével végzett kutatásából. A válaszadók szerint az önkormányzati képviselők után a települések vezetői a leginkább megkenhetőnek, és a harmadik-negyedik helyre az aktuális kormányerőt, illetve közigazgatási vezetőket helyeztek. A politika korrupciós fertőzöttségét egy tízes skálán 9-re értékelték, a gazdaságét pedig 8-ra. A legfrissebb korrupciófelmérés eredményeiben talán nem is a köztudott önkormányzati és politikai korrupció a legriasztóbb, hanem az, hogy a válaszadók több mint fele a bíróságokat és az ügyészségeket is megkenhetőnek tartja. Ennek ellenére mintegy kétharmaduk ezektől várná, hogy küzdjenek a korrupció ellen. A médiáról 43 százalékuk gondolja, hogy nehezen küzdhet a korrupció ellen, mert maga is korrupt, 51 százalékuk viszont úgy véli, hogy a sajtó segíthet a korrupció visszaszorításában (a média egyébként a korrupciós lista előkelő hetedik helyére került, közvetlenül a rendőrök után).

Forrás: hirszerzo.hu
Feltöltő: Edy Andre
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.