Alig pár nappal az országgyűlési választások első fordulója előtt, április 8-án könyvbemutatót tart Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. A politikus az MSZP alapítványának kiadványát mutatja be, amely a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok eredményeit foglalja össze. Elsőre 10 ezer példányt nyomnak belőle, körülbelül kétezer forintért lehet majd megvásárolni. Gyarapodó Magyarország 2002-2010 címmel könyvet jelentet meg a Táncsics Alapítvány az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásának eredményeiről. A kötetet április 8-án Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, az alapítvány elnöke fogja bemutatni egy nyilvános sajtórendezvényen. Az MSZP ugyanezen napon, április 8-án tartja országos kampányzáró rendezvényét Miskolcon. A politikus környezetéhez tartozó, névtelenséget kérő forrásunk szerint a két melléklettel kiegészített könyv megjelentetésének célja az volt, hogy valós adatokat tegyenek közzé az elmúlt nyolc év kormányzásáról. A könyv nem csak az alapítvány szerint a Gyurcsány-kormány által elért eredményekről szól, hanem "Medgyessytől Bajnaiig" mindhárom szocialista kormány tevékenységéről - tette hozzá.

Forrás: origo.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarszív
Bukkanjon! a vizihulla is fel-fel bukkan néha.
Csizmás Kond

Na nem kell úgy haragudni rá, ha nem csal az emlékezetem amikor megválasztódott főlénnyel nyert, tehát nem csak az MSZP-ek szavaztak rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.