2010. május 20-án Edelénynél súlyos volt az árvízi helyzet. Helyi polgárok, a Köztársasági Őrezred, Tűzoltók és Szcientológia Önkéntes Lelkészek vállt vállnak vetve dolgoztak azon, hogy a gátak kitartsanak. Az Önkéntes lelkészek reggel fél 10-re értek a helyszínre és felvették a kapcsolatot a helyi szervezőkkel, majd nekifogtak homokzsákot tölteni. Megszerveztük a töltést és a megfelelően töltött zsákok áramlási vonalát. Nagy szándékkal és kitartással végezték a munkát, s a homokdombok egymás után fogytak el. „Mire felnéztem elfogyott a homok és az emberek arcáról versenyszellem és tisztelet volt leolvasható” - emlékszik vissza Simon Zoltán. Ezután indult a homokzsák kihelyezése a gátra, s a többi ember csatlakozása után körülbelül 300-ra nőtt a létszám. Az átszakadt gátszakasz olyan mennyiségű vizet engedett át, hogy csak ezzel az összefogással lehetett kezelni a helyzetet. Végül 5 és fél órai megfeszített munkával elérték, hogy kevesebb víz törje át a gátat, mint ami el tud folyni. Így a gát mögött apadni kezdett, és be tudott állni a másik munkagép is és teljesen kiváltotta az emberi munkát a gáton. Hat óra körül végeztek a gáton, addigra az Önkéntes Lelkészek hölgy tagjai már asszisztokat adtak a munkában elfáradt testű embereknek. (Az Assziszt a szcientológusok egyik egyszerű, de hatékony technikája. Az assziszt nem az orvosi kezelés helyettesítője, hanem a sérülések, betegségek vagy érzelmi fájdalmak lelki oldalát kezelésére szolgál.) A II. és XII. kerületi tűzoltó parancsnok számára nyújtott assziszt annyira meggyőző eredményt hozott, hogy ők is meg akarták tanulni az eljárást. Ezt is tették, majd a körletben társaik is asszisztot kaptak.

Forrás: vallas.virtus.hu
Feltöltő: Arkeon
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.