Április 23-án szombaton, 10. alkalommal indult ország körüli útjára a Drogmentes Magyarországért Maraton. Az indulást a Kossuth téren egy fantasztikus rendezvény előzte meg, melynek Kiso volt a házigazdája. Először Katus Attila tartott bemelegítést a Maraton futóknak és csatlakozóknak, majd pedig Eriket hallhattuk énekelni, miközben fergeteges előadásmódjával végig járta a közönséget. Ezután következett Braun Mónika, a Drogmentes Maraton mozgalom elnöke, aki röviden felhívta a jelenlévők figyelmét a drogok veszélyeire, különösen a legutóbbi időben elterjedt designer drogokra, továbbá elmondta, hogy a mozgalom célja egy drogmentes Magyarország. A színpadon bemutatkozott Soós Zoltán is, a Drogmentes Maraton vezetője, aki ezután felvezényelte a Maraton csapattagokat a színpadra és a Maraton védnökeit, többek között Sipos Pétert, az Irigy hónaljmirigy együttesből és Czanik Balázst, Magyarország egyik leghíresebb fitneszedzőjét. A műsor fénypontja az a három gyertya volt, amelyet húsvét alkalmából a celebek és a Maratonosok közösen gyújtottak meg, majd a gyertyák fényében szívre tett kézzel minden jelenlévő letette a Drogmentes Kapitány esküt, mellyel megfogadták, hogy továbbra is drogmentes életet fognak élni. Az ünnepélyes eskü után Czanik Balázs és Gáspár Győző tartott egy újabb bemelegítést a futóknak, majd mindenki a startvonalhoz állt indulásra készen. A rendőrség felvezetésével 11:00-kor egy sétáló felvonulással elindultak a Maratonisták a több száz csatlakozóval a nyomukban. A séta a Nyugati térig tartott, majd egy kocogó tempójú futással folytatódott egészen Budapest határáig. A Drogmentes Magyarországért Maraton, az ország legnagyobb drogellenes mozgalma ez évben 42 nap alatt, 320 települést érintve 2100 kilométer hosszú utat fog megtenni. „A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!” - L. Ron Hubbard www.drogmentes.hu

Feltöltő: Mihály
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.