Nevelőszülőket keresünk! Nemrégiben az SOS Gyermekfalu Kőszeg tett közzé felhívást a Vas Népe című helyi lapban. Utánajártunk, kiket keres az intézmény, illetve kik és miért jelentkeznek hozzájuk. Tavaszi délutáni fénypermet hinti be a kisváros szélén mintegy öt hektáron elterülő gyermekfalut. A játszótéren kisebb-nagyobb fiúk és lányok hintáznak, labdáznak, fogóznak, no és a Folti nevű kutyust idomítják rendületlenül, s a jószág szemmel láthatóan élvezi, hogy akkora „család” tagja lehet, amekkoráról társai csak álmodhatnak: jelenleg 83 fiatal nevelkedik itt 12 családi házban. Délután négy óra van. Sokan fejlesztő pedagógussal gyakorolnak ilyenkor, mások edzésre, szakkörbe, néptáncra, korrepetálásra igyekeznek, a nap tehát még korántsem ért véget. Szilágyi Imre faluvezető siet elénk. Akadna éppen tennivalója neki is, de szerette volna személyesen meg-, illetve bemutatni azt a közösséget, amelynek tíz éve az első embere.

Forrás: nlcafe.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.