Megkezdődött szeptember 12-én a Magyar Honvédség leginkább embert próbáló kiképzése, a 10. Rohamlövész-tanfolyam. Ehhez hasonló kiképzés csak néhány létezik a világon, mint például az amerikai hadsereg ranger-képzése. Tatán az első nap végére 44 jelentkezőből 26 maradt talpon. A kiképzők a korábbi tapasztalatok alapján további lemorzsolódásokkal számolnak az ötödik hét végéig. A kiképzést 2004-ben hajtották végre először Koltai Arnold alezredes irányításával, azóta alig több mint ötvenen végezték el. Az önként jelentkezőknek le kell adniuk a személyes tárgyaikat, nem viselhetik a rendfokozatukat, és teljesen elszigetelve élnek a külvilágtól, még családjukkal sem tarthatják a kapcsolatot a kiképzés ideje alatt. Az a néhány katona, aki végigcsinálja a tanfolyamot, nem fizetésemelésért, vagy más elismerésért küzd, hanem a magasabb szintű katonai felkészültségért, és hogy elmondhassa, képes volt rá.
Nincs én, csak mi vagyunk!
Forrás:
honvedelem.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás