A pocsaji román nemzetiségi önkormányzat mintegy 1,4 millió forint pályázati közpénzt kapott kisebbségi közügyek ellátására. Csakhogy a pénzből a helyi elit nyaralni ment: a polgármester, az alpolgármester és több képviselő feleségestül elutazott a Fekete-tengerhez, ráadásul önkormányzati busszal. A résztvevők mindössze 20 ezret fizettek fejenként a csaknem egyhetes útért. Felháborodást keltett a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, hogy a település egyes vezetői és a helyi polgármesteri hivatal több dolgozója egy csaknem egyhetes nyaraláson vett részt a Fekete-tenger partján abból a pénzből, amelyet a helyi román nemzetiségi önkormányzat nyert el az idei feladatalapú támogatás keretében. Megütközést keltett az is, hogy az önkormányzati autóbusszal lebonyolított kirándulásra a politikusok és a dolgozók a családtagjaikat is elvitték, miközben a nagyközség idei, mintegy 715 millió forintos költségvetése 65 millió forintos működési hiányt tartalmaz.,
Pocsaj kiakadt: a polgármesterék nyaralásra költötték a támogatást
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
91 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
marlin
@entero: Azért érthető és találó ugye??
entero
@marlin: Szinte minden politikusra találó, maradjunk ennyiben. Szerintem senki ne várja azt el egy politikustól hogy először ne a saját zsebét tömje meg. Az emberek utánuk következnek. A mérleg nyelve pedig majd afelé billen hogy ki lopott kevesebbet a másiknál, és mennyiben érdekelte őket az emberek helyzete. Bármelyik pártra is szavaznál, akármelyik is ígérne kánaánt, a valóság az amit leírtam.
entero
@Pálinkafőző Rézüst: Neked is. Egyébként ott is alszol ahová bújtál? Vagy okod volt rá mert nem otthon vagy???:-)))
marlin
@entero: Akkor viszont nem itt kellene "összekeverni a valóság és a valótlasnság közötti határvonalat", hanem a politikusaid társaságában!!
Tudod én két dolgot nem teszek - és utálok!! Nem lopok és ha nem muszáj nem hazudok!! (és nem muszáj)
Valahol olvastam a Szerbiába költözött Bakátstól, hogy ő sajnálja az itt élő embereklet, ti. ő "csak" szalámit lopott, akik viszont az országot irányítják(?) azok nem "csak" . . . . . . . . .
És - sajnos - EZ a jellemző a mai magyar állapotokra!!
Tudod én két dolgot nem teszek - és utálok!! Nem lopok és ha nem muszáj nem hazudok!! (és nem muszáj)
Valahol olvastam a Szerbiába költözött Bakátstól, hogy ő sajnálja az itt élő embereklet, ti. ő "csak" szalámit lopott, akik viszont az országot irányítják(?) azok nem "csak" . . . . . . . . .
És - sajnos - EZ a jellemző a mai magyar állapotokra!!
QQCSI
@entero: "Sajnos csak ezüst metál autóm van. Ha gondolod azt érted küldöm, csak adj egy címet.."
Nem mondod, hogy a család minden autója ezüst metál színű?
Ez gáz. :(
Akkor hagyjuk a fenébe, járok továbbra is BKV járművekkel:
azok legalább változatos színűek!
:)
Nem mondod, hogy a család minden autója ezüst metál színű?
Ez gáz. :(
Akkor hagyjuk a fenébe, járok továbbra is BKV járművekkel:
azok legalább változatos színűek!
:)
Pálinkafőző Rézüst
@QQCSI: bugyikék..:))
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Nem semmi, a szokásos fütyeszes pökhendiség, ezek soha nem hazudtolják meg magukat.