Az elmúlt két év gazdaságpolitikája súlyos, hosszú távú gazdasági kudarc veszélyét hordozza magával a magyar társadalom és gazdaság számára, amely a termelés és a foglalkoztatás tartós stagnálásával vagy szűkülésével járhat együtt - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Portfolio.hu keddi budapesti konferenciáján.
A volt miniszterelnök ismertette az általa alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány készülő gazdasági programjának négy elemét, amely - mint mondta - a régóta strukturális problémákkal küzdő Magyarország elmúlt két évben végbement negatív fordulatát pozitívra fordíthatja.
Először az üzleti bizalmat kell helyreállítani, amelyre a piacgazdaság épül - mondta Bajnai Gordon, a második elem pedig a tőkevonzó és -megtartó képesség helyreállítása. Azért kell megkötni az IMF/EU-megállapodást, hogy Magyarország stabilan, hosszú távon és olcsón finanszírozza magát - tette hozzá. A volt miniszterelnök úgy látja, hogy az IMF azért kíván pénzt adni, hogy Magyarország gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre, míg a kormány azért kíván megállapodást kötni, hogy a fordulatot ne kelljen végrehajtani.
A szükséges fordulat harmadik elemeként a foglalkoztatásban szükséges változtatásokat végrehajtani, amely csak az oktatási reform 180 fokos fordulatával valósítható meg. A negyedik elem a gazdaság fejlesztése, részben a csúcstechnológia alkalmazásával, részben az alacsony képzettségűek foglalkoztatásának bővítésével - tette hozzá Bajnai Gordon.
Erős kritikával illette a volt miniszterelnök a 2010 utáni unortodox gazdaságpolitikát, amely szerinte a valós problémák megoldása helyett a problémák halogatását valósította meg. Ráadásul a jelenlegi kormány az ország még meglévő tartalékait, azaz a "családi ezüstöt is felélte".
– valótlanul állítottuk, hogy Bajnai Gordon ismeretlen tulajdonosi körű, ciprusi bejegyzésű off-shore társaság igazgatója lett volna. A ciprusi cég nyilvántartásából a tulajdonosok személye megállapítható,
– olyan hamis látszatot keltettünk, hogy Bajnai Gordon a WEMS Ltd. résztulajdonosaként az onnan származó osztalék-jövedelme után nem fizetett volna adót. A valóságban az osztalékok után 54.358.000 forintot fizetett meg az APEH részére."
mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-251284
"Helyreigazítás: A 2010. február 24. napján megjelent lapszámunk első és harmadik oldalán közölt „Adócsalás gyanújában a kormányfő” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Bajnai Gordonnak mint a Fleminghouse Ltd. Cipruson bejegyzett cég igazgatójának adóbevallás benyújtásáról kellett volna gondoskodnia a cég tekintetében a 2005. és 2006. évre vonatkozóan."
mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-206717
"közleményünkben valótlanul híreszteltük, hogy Bajnai Gordon a HAJDÚ-BÉT Rt. kapcsán emberek haláláért lenne felelős.”
mno.hu/belfold/helyreigazitas-225902