Az év utolsó napjaiban összesen 16,9 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés tartalékaiból, ezzel az utolsó fillérig kimerítette az év elején engedélyezett százmilliárd forint tartalékot - írja a pénteki Napi Gazdaság. Az év végi padlássöprés legnagyobb nyertese a lap szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely a kormány december 21-re datált döntésével 6 milliárd forintot kapott felhalmozási kiadásokra. Az utóbbi hetekben életre hívott, a Miniszterelnökségen belül létrejött Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amelynek a vezetésére a kormányfő Szász Jenő erdélyi politikust kérte fel, 100 millió forintos támogatást kapott. Az év végi pénzesőből a rendőrség sem maradhatott ki; a tartalékból az év folyamán korábban két lépésben 19,8 milliárd forintot kaptak a rendőrök és a terrorelhárítók, ezt az összeget december végén még 3,9 milliárd forinttal megfejelte a kormány.
A kormány lenullázta az állam tartalékait
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A saját taknyán fog csúszni Európa, készítjük az Iszkandert” – sorjáznak a reakciók Orbán szavaira
- Fotók: így várták Magyar Pétert Felcsúton, a „hatalom szívcsakrájában”
- Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 ke...
- Megöltek egy házaspárt Újpesten
Itthon
- 2024. May 24., 15:06
Egyre súlyosabb a köztársasági elnök földmaffia-ügye: az Alkotmánybíróságnak is lépnie kell
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
A főváros 400 millió forintot kapott a margitszigeti szökőkút felújítására, a főváros ötödik kerülete pedig 65 millió forintot az Erzsébet téri park fejlesztéséhez."
Kutyából nem lesz szalonna !