Más szabályok vonatkoznak a politikusokra, mint a közszféra egyszerű dolgozóira! A nyugdíjas országgyűlési képviselőknek nem kell attól félniük, hogy január 31-én elveszítik állásukat, mint az egyszerű orvosok, ápolók, tanárok vagy közszolgák. Sőt még az sem fenyegeti őket, hogy ha tovább dolgoznának, elveszítenék nyugellátásukat. A nyugdíjas parlamenti képviselőknél ugyanis a kettős juttatás tilalma sem érvényesül, vagyis ők a jelenlegi szabályozás szerint a tiszteletdíjuk mellett a nyugdíjukat is felvehetik. A Blikk számításai szerint összesen ötven képviselő lehet érintett az ügyben: 45-en már öregségi nyugdíjasok, hárman pedig idén fogják elérni a korhatárt, ketten pedig korkedvezményes nyugdíjasok. Közülük mindössze kilencen vallották be, hogy mekkora nyugellátásban részesülnek. Eszerint a legtöbb nyugdíja a KDNP-s Varga Lászlónak van, havi 330 ezer forint, párttársának Harrach Péternek 214 ezer forint jár, a fideszes Mátrai Mártának pedig havi 200 ezret visz a postás.

Forrás: blikk.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Na brávó! A sok vén kecske felveszi a magas fizetésüket, és mellé a magas nyugdíjat is. A szüleink meg éljenek meg 50-60 ezer Forintos nyugdíjból. Így könnyű pofázni a maffia vezérnek többek közt, hogy meglehet élni 47000,-Ft-ból. Húzzatok a pics@ba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
abacs62
Csak hogy kapják mindkettőt, már azt hittem "ÉHEN" FOGNAK DÖGLENI.
erzsi101
@QQCSI: Nagyon okos !!! Át kell adni a munkahelyeket a fiataloknak,ne otthon üldögéljenek-csak annyit tegyenek le az asztalra ,amennyit mi nyugdijasok letettünk.
harmatos55
És ezt nem szégyenlik leírni mikor egy csomó embert tönkretettek akik végig dolgozták az életüket most nyomorognak az intézkedéseik miatt Ezek ám a nagy keresztény honatyák,de ha van Isten,remélem bőségesen visszaadja nekik! 2014 után mindegyiknél amiről nem tud elszámolni vagyonelkobzást hajtanék végre,és elosztanám a rászorulók között!! harmaros55
Kutyafüle
Nem csak fizetés meg nyugdíj, de ha mégegyszer nem kerül be a parlamentbe, akkor még 6 havi végkielégítés is megjár.
Persze , hogy lemondana a nyugdíjáról, amikor a fizetése közel 2 millió. De ne legyen senkinek sem illúziója nem fog lemondani egyik sem, mert tisztában vannak vele, hogy rájuk külön törvény vonatkozik.
kukac50
Olyan törvényt kellene hozni ami mindenkire egyformán vonatkozna!
Orvosokat nővéreket nyugdíjba küldenék a barmok,rájuk nagyobb szükség van mint a honatyákra. Főleg ilyenekre nincs akik álmodnak valamit és beképzelik maguknak,hogy az a valóság és ezzel ártanak az országnak.
satan666
Hát nem fér az agyatokba,hogy a 386 felsőbb rendű lény.Nem fizetést, hanem TISZTELET DÍJAT KAP!!!És ezért a nagy AGY MUNKÁÉRT évenként emelni kell a díjat olyan arányban amennyivel fogynak az agy sejtjeik. Van köztük sok aki már a 3 dik ciklusát tölti, neki már teljesen elfogytak az agysejtjei, amit pénzel kell pótolni.Közben ott öregszenek meg,így természetesen jár neki is a nyugdíj.Azt ugyan nem tudom,hogy a tiszteletdíj után is jár e? A TD után fizetnek e EÜ. és nyugger járulékott?Meg a lakhatási-utazási-reprezentálási komoly lóvé után? Ezek az Istenek sérthetetlen LÉNYEK igazán belevéshetnénk az agyunkba! És négy évenként újra vagy ujjakat ültetünk a saját nyakunkba. A boldog új világ kezdetéig is tisztelet díjat kaptak,de nem abból éltek mert volt munkahelyük ahol vagy dolgoztak vagy nem.De fizetést a munkahelyükön kaptak. Félve merem leírni nekem volt egy országgyűlési képviselő kollégám aki bejárt gépet szerelni, volt olyan,hogy 1 órával előbb elment mert benne volt valami bizottságba. És még esti egyetemre is járt nem FOXI-MAXIRA hanem Gépészmérnöki karra Műegyetemen..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.