Díszpolgári címet adományozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének.

A BME díszpolgárává választotta Matolcsy Györgyöt

Fotó: Facebook/Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – BME

A kitüntetést ünnepélyes keretek között adták át szombaton, az egyetem Szenátusi Ülésén. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Műegyetem Neumann professzori címét vehette át – közölte az Index.

Matolcsy György fontos célnak tekinti a jegybank és a BME nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését és kiépítését. A Magyar Nemzeti Bank elnöke támogatja a vezető nemzetközi hírű kutatók, tudósok meghívását is, hogy ezáltal is erősítsék a szakmai, tudományos párbeszédet – írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) díszpolgári címet adományozott Matolcsy Györgynek. A kitüntetést Czigány Tibor rektor adta át az egyetem szombati Szenátusi Ülésén. Az egyetem rektora beszédében méltatta a jegybank elnökének Műegyetemet támogató tevékenységét.

Az egyetem Facebook-bejegyzéséből az is kiderült, hogy

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Műegyetem Neumann professzori címét vette át szombaton a BME rektorától.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Mindeközben a BME a szakadék szélén táncol, és állami támogatásért folyamodott a fenntartó államhoz, mert a
2024-es fenntartási támogatása a húsz évvel ezelőtti fenntartói támogatás 40%-a . Munkaalapú támogatás...meg határon túli 400 templom, és a fociakadémiák, a stadionok fenntartása elviszi az egyetemi oktatás büdzséjét. 3-4 millát keres egy átlagos focistta havonta, egy egyetemi adjunktus oktatónak meg 380 ezer Ft a bttó havi bére. Prioritások ugyebár..., hogy úsztak volna kis krokodilok az anyukája magzatvizében a vezénylő tábornok fejedelemnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ezodabasz
Díszpintyek ezek a a jómadarak! A BME is elmehet a jó büdös picsába! Ami kicsiben az nagyban: nepszava.hu/3209216_diosd-diszpolgar-polgarmester-alpolgarmester-dijatadas
A Semmelweis Egyetem is elmehet a picsába az új ingyenes alkalmazásával a TB támogatottak részére 9.990 Ft-ért.! :fmc.hu/2022/03/25/ingyenes-lehetoseg-fenykep-alapjan-ismeri-fel-a-borbetegsegeket-a-semmelweis-egyetem-uj-alkalmazasa
human
Brávó!!!
Azt a Matolcsit aki egy meghallgatáson saját maga vallotta be, hogy hibás gazdaságpolitikát vitt gazdasági miniszterként.
magyar1
Még egy díszpinty akit milliárdossá tettünk? NA nem a saját akaratunkból.
Nizsnanszky
Czigány cigánykodott egyet.
kettőt.
Most szégyeljem a BME-s diplomám??
kereső
@Ezodabasz: Ez a lépés a BME "túlélését" szolgálja véleményem szerint...az egyetem vezetése mindeddig ellen állt a "modellváltásnak", ha nem megy szép szóval, majd megy csalafintán , a finanszirozáson keresztül. Milyen ismerős módszer...vagy megszoksz, vagy bele döglesz.
Qqberci
Győzike és Nagy Feró mikor lesz díszpolgár?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.