Hét nagybankról napi rendszerességgel közölt üzleti titoknak minősülő adatokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2010 közepéig; a jegybank iratkezelése is törvénytelen volt, amit decemberben orvosoltak, de az MNB-sek még mindig túl sokat keresnek – többek között ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A jegybank 40 oldalnyi észrevételt fűzött a jelentéshez, cáfolva minden állítását. Az MNB 2010 augusztusáig az IMF-nek napi rendszerességgel küldött adatokat a hét legnagyobb – nem nevesített – hazai bankról – szólt az ÁSZ mai sajtótájékoztatójának fő üzenete. „Nem örülünk, hogy ilyen megállapításokat kellett tennünk” – vezette fel a bejelentést Makkai Mária felügyeletvezető. Az MNB hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül adott ki adatokat a bankok finanszírozási helyzetéről, naponta a nettó devizapozíciójukról és hetente a swapügyleteikről.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Az ÁSZ is egy nagy hazug az IMF az MNB jelentése nélkül nem is tárgyalna velünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Pisti271: (04:29) Az IMF "segítségétől" még nagyon kevés ország gazdasága jött rendbe. :(

Tudod árulnak motorolajat a "teszkóban" is, és szaküzletben is dupla áron!
Az autósok többsége mégsem a "teszkóban" vásárolja a kocsijába a motorolajat!
(Csak nem a saját jól felfogott érdekében?)
nemsemmi
@verőce21: De most Orbán a tesco-ban vesz fel hitelt:
GORGIO12
viktort meg kell alitani...az mnb nek fugetlenek kell maradnia...mert ha nem marad fugetlen a politikai hitel kepesegunk ami igyis nagyon romlott kifog hatni a forint romlasara meg joban...igyis a tozsden valamejik hon atya beszolasa miat szinte panikszeruen valtozik a penz es az aru erteke...pl cukor kave cigareta...wc papir...
kisdolgok de hatalmas miliardos ertekuk vanak
a lenyeg ha azNMB elesik a fugetlensegunk az unioban elert kiemelkedo eredmenyeink es lehetosegeink kozel 100 evre visza esik aztan johet az euro mint megmento fizeto eszkoz...viszont ha euroval fizetunk elveszitjuk az onalosagunk mint magyar nemzet es fugetlen kormany...ha nem hiszitek nezetek meg a kornyezo orszagokat...pl romania az amerikai hitel miat mar onaloan wcre sem mehetnek...lasd kul es bell arufuvaroza...
Pisti271
@verőce21: Rövid távon az olcsó olaj is többet ér, mintsem hogy olaj nélkül besüljön a motor. Én az olcsó motorolajat láncfűrész kenéshez szoktam használni.
verőce21
@Pisti271: "...az olcsó motorolajat láncfűrész kenéshez szoktam..." - Na látod, nem egy érzékeny "ezernyi idegrendszerrel" működő nemzetgazdasághoz való a látszólagos "olcsó olaj"/pénz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.