Botrányosnak nevezte a rezsicsökkentés ügyében hozott bírósági ítéletet Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Jelezte, a kormány újabb javaslattal áll elő, amelynek nyomán a rezsicsökkentés a korábbinál is nagyobb mértékű lehet.
A napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon.
Erre reagálva Orbán Viktor az Országgyűlésben azt mondta: a milliárdokat kereső cégek összefogtak a magyar családok ellen, hogy megakadályozzák az igazságos tehercsökkentést.
A kormány azonban harcolni fog, azonnal új javaslattal áll elő, és ha azt a parlament elfogadja, a rezsicsökkentés mértéke még nagyobb lesz, így a cégek még kevesebbet fognak keresni - jelentette ki.
Egy taxis sem úgy kezdi, hogy a sufniban összerak egy autót, hanem vesz egyet.
Az utazás árában sem csak a benzinköltséget számolja fel, hanem minden adót, járadékot, szervizköltséget, stb, ami őt terheli, még egy új kocsi árát is, mert ezt csak korlátozott ideig használhatja személyszállításra.
Ha valaki állampapírt vásárol, a futamidő végén visszakapja a tőkét és kamatot kap rá.
Bármennyire is meglepő, aki áramszolgáltatót vásárol (máshol képződött nyereségéből) azért teszi, hogy az számára tisztességes hasznot, profitot termeljen a befektetett pénzéért. Amúgy mellékesen a hálózatot karbantartják, bővítik is.
(Ócsán a pusztába a villany jelent meg először)
Azért parasztvakítás a kormánypolitika, hogy ők nem az embereket, hanem a szolgáltatókat adóztatják, mert azok az ügyfelektől szerzik a bevételeiket. Számukra az adó egy költségelem, amit érvényesítenek az áraikban.
A kormány politikáját mi fizetjük meg közvetlen és közvetett adókkal.