Kifakadt a Ferenc pápát kifigurázó internetes mémeken a KDNP. A kisebbik kormánypárt egyúttal arra bíztatja híveit, hogy "akiket a gyalázatos vélemények súlyosan megaláznak", tegyenek feljelentést a "médiaterroristák" ellen, a bejegyzéseket közlők pedig "szálljanak magukba".

A KDNP MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a KDNP védelmezi a sajtószabadságot, tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a kulturálatlan megnyilvánulások, a minden erkölcsi gátat semmibe vevő vélemények valóban alkalmasak mások emberi méltóságának megsértésére, nemzeti vagy vallási hovatartozásukban való megalázására.

"A magyar sajtó totális szabadságát bizonyítja, hogy Ferenc pápa megválasztása kapcsán azonnal megjelentek az egyházfő személyét kifigurázó, gyalázkodó internetes mémek és az embert méltóságában megalázó, hitbéli meggyőződésén viccelődő durva, otromba, antihumánus és kereszténygyűlölő netes kommentek" - írták a kereszténydemokraták, felszólítva "a magyar sajtó nemes hagyományaihoz hű szerkesztőségeket", hogy határolódjanak el "az embertelen gyakorlattól".

Azokat pedig, akik az ilyen "alpári megnyilvánulásoknak" helyt adnak, arra kérik, szálljanak magukba.

A közlemény teljes szövege:

A magyar sajtóban mindent szabad

A KDNP védelmezi a sajtószabadságot, tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a kulturálatlan megnyilvánulások, a minden erkölcsi gátat semmibe vevő vélemények valóban alkalmasak mások emberi méltóságának megsértésére, nemzeti vagy vallási hovatartozásukban való megalázására. A magyar sajtó totális szabadságát bizonyítja, hogy Ferenc pápa megválasztása kapcsán azonnal megjelentek az Egyházfő személyét kifigurázó, gyalázkodó internetes mémek és az embert méltóságában megalázó, hitbéli meggyőződésén viccelődő durva, otromba, antihumánus és kereszténygyűlölő netes kommentek. Bloggerek versenyt futva igyekeznek a római katolikusokat és a Szentatyát mocskolni és nevetségessé tenni.

A KDNP leszögezi, hogy a szabad magyar sajtó 165 éves hagyományaihoz méltatlanok azok a szerkesztőségek, a vélemény szabadság eszméjével pedig ellentétes minden olyan megnyilvánulás, amelyek az embert vagy közösségeket méltóságában megsért, hitvallása tekintetében megalázzák.

Felszólítjuk a magyar sajtó nemes hagyományaihoz hű szerkesztőségeket, hogy határolódjanak el az embertelen gyakorlattól, és kérjük azokat, akik az ilyen alpári megnyilvánulásoknak helyt adnak, hogy szálljanak magukba. Az önvizsgálat azért is fontos, mert Magyarország Alaptörvénye szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek megsértésére.

A KDNP bátorítja azokat, akiket a gyalázatos vélemények súlyosan megaláznak, hogy a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesítsék. A Szabad magyar sajtó napján meg kell védeni a sajtószabadságot a médiában megjelenő alkotmánysértő, törvénytelen médiaterrorizmustól, és meg kell védeni az embereket az embertelenségtől.

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

139 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rézfánfütyülős
Meghal a Pápa, és felkerül a mennybe. Szent Péter üdvözli őt és kérdezi a nevét.
- Én vagyok a pápa - válaszolja.
- Pápa, pápa... mormogja Péter, és utánanéz a Nagy Könyvben. - Sajnálom, de ilyen néven senkit nem találok!
- De hát én vagyok Isten helyettese a Földön! - mondja a pápa.
- Istennek van helyettese a Földön? kérdezi Péter csodálkozva. Furcsa, ezt nekem sosem mondta...
A pápa rákvörös fejjel folytatja:
- Én vagyok a katolikus egyház feje!
- Katolikus egyház... sosem hallottam róla. De várj egy kicsit, megkérdezem a főnököt.
Hátramegy és kérdezi Istent:
- Te főnök, itt van egy hapsi, aki azt állítja, hogy a Te helyettesed a Földön. Pápa a neve. Mond ez neked valamit?
- Nem, sosem hallottam, nem ismerem. De tudod mit, kérdezd meg Jézust, ő járt a Földön, hátha ő tud valamit!
Hívatják Jézust és elmesélik neki a szituációt. Ő sem tud semmiről, de hátramegy az irodájába és utánanéz az papírjai között.
Tíz perc múlva jön vissza, folynak a könnyei a röhögéstől.
- Ezt nem hiszem el - mondja elcsukló hangon a hasát fogva. Emlékeztek még arra a kis horgász-halász egyesületre, amit 2000 éve alapítottam poénból? Még mindig létezik...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
@A Tündik bündije: A kutya is undorodik tőlük. :-)
kkalman
Jó hogy van egy ilyen majd mi megmondjuk a tutti frankót pártunk, amelyiknek tagjai mindig beleütik az orrukat mindenbe.
Nem lennének, sem kellene őket kitalálni. Senkinek sem hiányoznának.
csikknorisz
Volt anno húszegynéhány éve egy Népszabadság rajz is, Menkó illusztrációja volt a vallási tévéműsorhoz. Semmi különös, egy tévé képernyőjén egy pap volt látható a rajzon, a tévé tetején meg egy kereszt alakú szobaantenna. Ilyen humoros illusztrációk voltak szinte mindenféle tévéműsorhoz annak idején. Láttam az újságban is, de ott fel se tűnt igazán. De a tévéműsort is láttam, ott meg úgy megbotránkoztak rajta, mintha valami hihetetlen istenkáromlásról lenne szó. Ennyi idő után még mindig emlékszem a rajzra, pedig csak egy volt a sok közül. Mert külön felhívták rá a figyelmet. Úgyhogy kedves KDNP, hajrá, remek reklámot csinálnak a pápás mémeknek.
arbiter
Az fidesz-kdnp politikusok ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, ... kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak ...
Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. (2Timóteus 3, 2-5)
semjén, harrach, pálffy? ők lennének "A" keresztények? A lyukas zoknimat nem bíznám rájuk.
lemma
örülünk örülünk, azért azt megkérdezném, hogy mitől ijedt meg Ferenc pápa az előző pápaválasztáson annyira, hogy a támogatóit Ratzingerhez küldte ...Most meg már nem fél. ... Nem is ijedt meg ? Esetleg csak fel akarta nyomni ? ... Fondorlatos jezsu ... (aláírás : az ördög ügyvédje)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.