A válság után semmi sem lesz a régi, az új helyzet kezeléséhez pedig új eszközökre van szükség – indokolta Szijjártó Péter a kormány vitatott intézkedéseit. A Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására előadást tartó államtitkár a rendezvényen megjelent üzletemberek előtt beszélt a keleti nyitás politikájáról, valamint megerősítette, hogy a vegyes visszajelzések ellenére a kormány kitart a rezsicsökkentés politikája mellett. Egyrészt lényeges, hogy folytassák a már megkezdett adófilozófiai változtatásokat, másrészt Magyarországon kiszámítható befektetési környezetet kell kialakítani, valamint az is fontos, hogy a közteherviselés valóban mindenkire vonatkozzon. Ezzel kapcsolatban az államtitkár kijelentette, hogy a kormány továbbra is kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatos döntések és tervek mellett. – Nem vagyunk kommunisták, nem irigyeljük másoktól a profitot, de nem lehet mindennel a lakosságot terhelni – tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
"Nem vagyunk kommunisták, nem irigyeljük másoktól a profitot, de nem lehet mindennel a lakosságot terhelni – tette hozzá Szijjártó Péter" Ezt pont ti mondjátok? PONT TI???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kata53
@jancsik68: Sőt! Akkor is amikor kérdez!
kata53
@gabrella: Igazad van, de lehet, hogy szíjjártó a diplomáját az Ecxserin vette. /nem véletlen a kisbetű/
Gyuri Géderről
Dehogynem öcsém! Hiszen a fidesz kormányban és az általa hatalomba juttatott emberek között több a volt MSZMP tag, és a hozzá kötődött más szervek tagjai, mint az MSZP tagságában összesen.
Nem ártana, ha egyszer létszám ellenőrzést tartanának, mielőtt nyilatkoznak.
moszkvatér
A válság után semmi sem lesz a régi, az új helyzet kezeléséhez pedig új eszközökre van szükség – indokolta Szijjártó Péter a kormány vitatott intézkedéseit.

A válság után minden visszaáll a normális kerékvágásba úgy ahogy régen volt .
Sokan ezt mondják . Kiváncsian várom kinek lesz igaza .
moszkvatér
ja hogy közben kitör egy atomháború és atombombák fognak repkedni felettünk , akkor semmi sem lesz a régi és igazad lesz bőrös barátunk .
human
Én elhiszem, hogy nem kommunisták, csak az eszközeik azok.
Bár ha valami úgy néz ki mint egy kacsa, úgy jár mint egy kacsa és úgy hápog mint egy kacsa, az csak kacsa lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.