A kisgazdák tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormánypártok jó eséllyel készülhetnek az újabb megmérettetésre 2014-ben – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A házelnök a kisgazda szövetségpárt országos gyűlésén kiemelte: a jelenlegi a „seregszámlálás” időszaka, ideje számba venni erőiket, értékelni az elmúlt három év eredményeit, és meghatározni, hogy mi az, amit még a választási ciklusból hátralévő egy évben elvégezhetnek és el kell végezniük. Mint mondta, Bajnai Gordon mozgalmát vetélytársnak tekinti, bár Bajnai – szerinte – nem alkalmas miniszterelnöknek. Bajnai ügyesen osztotta meg a baloldali szavazóbázist, komoly szeletet hasított ki abból magának. Hozzáfűzte: Bajnait most sikeres válságmenedzselőként akarják feltüntetni, de „az idő nem mos el minden nyomot”: 2010-ben 500 milliárd forintos hiánnyal adták át a költségvetést az új kormánynak.

Forrás: mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Tehát akkor azért osztottátok szét a haverok közt a földeket???
mariaberta
Szerinte csak Orbán-bán alkalmas, meg esetleg Ő , vagy Dajcs a "fasza" gyerek?
Nauta
@mariaberta: Hurrá!! Újra lesz Torgyipapa?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.