"Ha a kormány hatalmon marad és ezt a politikát folytatja, akkor már jövőre 300 milliárdot meghaladó kiigazításra lesz szükség" - jelentette ki Bajnai Gordon a Figyelő című hetilapnak adott interjújában. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője arról is beszélt, hogy "kellő időben és egyenrangú félként" tárgyalnak majd az MSZP-vel, méghozzá már a nyáron.
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
"2014 - ben az ilyenek, mint te is, jobban teszik, ha elhúznak az országból."
"vigyázz pofádra, mert még bajod lehet belőle"
Kicsit óvatosabban. A Btk. 138. §. szerint: A fenyegetés súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben félelmet keltsen.
A fenyegetés nem a testre, hanem a pszichikumra irányul és csak motiváló, befolyásoló erejű.
Az sincs rendben persze, ha úgy érzed, hogy a becsületedben megsértettek (és ez a kommentekből láthatóan kikövetkeztethető, mivel kaptál itt szánalmast, hazugot, niemandot), de az kevésbé fajsúlyos eset, és neked ebből a reakcióból nagyobb bajod lehet, ha egyszer valaki komolyan veszi.