Nagyon elszámolhatta magát még Matolcsy György vezetése alatt a nemzetgazdasági tárca: a pénzügyi tranzakciós illetékből rossz esetben csak a betervezett összeg fele folyhat be a költségvetésbe - írja szerdai cikkében az Origo.

Varga azzal próbálta tompítani a valójában elődjére, Matolcsy Györgyre nézve kínos elszámolást, hogy az illeték bevezetése ugrás volt a sötétbe, hiszen az adó most debütált. A miniszter egy valódi okot is megemlített két héttel ezelőtti szereplésekor. Szerinte a piac gyorsan reagált az illetékre: mivel utalásonként maximum hatezer forint lehet az illeték, ezért vannak bankok vagy cégek, amelyek összevonnak tételeket, így tudnak spórolni.

Varga sajtótájékoztatóján azt mondta, az államháztartási részből be fog folyni a tervezett 80 milliárd forint, de azt már nem tette hozzá, hogy ennek jó része kiadásként is megjelenik. Az ÁKK-t terhelő tétel 30-45 milliárd forint körüli lehet, így az állami kört érintő illeték nem 80, hanem csak 35-50 milliárd forinttal csökkentheti a hiányt. Erről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is végzett számításokat: a jegybanki szakértők még kevesebb, 20 milliárd forintos bevételt mondanak biztosra, így ahhoz, hogy az állami körre kivetett adó 80 milliárddal mérsékelje a hiányt, kormányzati intézkedések kellenek. 

Részletek az Origo.hu cikkében >>>

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csegala
Semmi gond Varga úr! Majd kivetnek egy pár új adót, ráfogják Gyurcsányra, meg a multikra, elegáns szórólapon tudatják a nyájjal, hogy megint megmentett bennünket az Orbán kormány tudja a bánat kitől, és minden újra rendben lesz.
Dr.luigilongo60
Varga Úr! Rakjátok vissza az elsíbolt milliárdokat, oszt meglesz az a lóvé!:-)))
excep
hát nekem se jönne rosszul. egy vastag kötél nem hiányzik a nyakáról??? szerintem igen

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.