A Közgép Zrt. árbevétele 2012-ben 61 milliárd 881 millió forint volt, ebből 61,065 milliárd belföldről – írja az Index. Simicska Lajos cégének 2010-ben még csak 48 milliárd, 2011-ben pedig 56,6 milliárd volt az éves árbevétele.
A cég adózott eredménye tavaly 3 225 747 000 Ft volt, 2010-ben 1,9 milliárd, 2011-ben pedig 2,9 milliárd volt. A márciusi 11-i közgyűlésen úgy döntöttek, hogy majdnem a teljes nyereséget, 3 milliárd 225 millió forintot osztalékként kifizetnek a tulajdonosoknak.
Érdekesség, hogy a beszámoló szerint a korábbi gyakorlatnak megfelelően a 11 órára összehívott közgyűlés nem volt határozatképes, mert nem volt jelen elegendő részvényes. Az egy órával későbbre összehívott közgyűlés - a társaság alapszabályának megfelelően - már a jelenlévők számától függetlenül határozatképes volt. Ezen a részvényesek 0,06 százaléka (Németh Miklós vezérigazgató, illetve a Sárvári Mg Zrt. képviselője) volt jelen. A Közgép többször is élt ezzel a módszerrel, az Index cikke szerint valószínűleg azért, hogy titokban tartsa, kik a tulajdonosai a cégnek.
Simicska Lajos szövevényes céhálójáról ma a hvg.hu is írt.
lényeg, hogy hir legyen belöle a szegény, átb@szott NÈP-nek !!!
Mutyihivatal-mutyivezetés-mutyiország vagyunk !!!