Örülök annak, hogy további kártérítést kapnak az államtól a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjai és kisbeszállítói - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. A volt miniszterelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nincs oka bocsánatot kérni, mivel nem felelős a gazdák káráért. “Nem vezettem a Hajdú-Bétet, igazgatósági tagja sem voltam a cégnek, hanem az egyik tulajdonos, a Wallis Zrt. képviselője voltam, ezt a pozíciót is akkor kezdtem el betölteni, amikor a Hajdú-Bét már nagy bajban volt” – mondta Bajnai Gordon. Emlékeztetett arra is, hogy a tulajdonos egy 10 milliárd forint értékű beruházással próbálta életben tartani a céget, ez azonban csak három évig sikerült. Az ázsiai madárinfluenza, a forint hirtelen erősödése, a minimálbér radikális megemelése és a Bábolna 35 milliárd forintos állami “kitömése” volt az okai annak, hogy a Hajdú-Bét nem volt képes tovább...

Forrás: szon.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kiskutyauto
Azért az nem érdekes, hogy AMÍG NEM TUDTÁK BIZTOSAN HOGY BAJNAI LESZ ORBÁN RIVÁLISA, addig magasról sz@rtak a Hajdú Bét károsultakra...?? Miért nem kezdték meg a kártérítéseket mondjuk pölö 3 évvel ezelőtt tessék már nekem megmondani..??? Csak nem azért mert, most mindent be kell vetni acsarkodva és deszperát módon Bajnai ellen, mert a bukott náci cigányviktátor hisztérikusan és tébolyultan reszket a szánalmas morálisan régesrég abszolút illegitim hatalmáért..? Az elkeseredett hisztérikus gyűlöletkampány során hirtelen elkezdtek aggódni a cigánydiktátor és hiénafalka maffiája a Hajdú Bét károsultakért... alig átlátszó ez is... de hát megy a polcra az ezernyi nyomorúságos kilógó lóláb mellé, amit bírtak produkálni az elmúlt 3 évben ezek a szánalmas férgek... hajrá Abszurdisztán hajrá Orbánfasisztán...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
entero
@Nauta: Nem akarom neked feladni tramplit, mert nem vagyok szemétláda azokkal, akiket ismerek, de nyugodt lehetsz, a szülinapon kiveséztünk téged és még néhány kommentelőt. A többit majd meglátod.
Don Quijote
@entero: mi van együtt voltatok az "ökörkörben"?:-)
entero
@Don Quijote: A propin ismerkedtünk össze először...:-))
kiskutyauto
Egy nagy kérdés, ami már rég a levegőben lóg, még mindig nincsen megválaszolva. MIÉRT MOST??? 3 éve van hatalmon az orbánjunta... hogyhogy éppen most jutott eszükbe olyan jóságosnak lenni, hogy kártalanítják a Hajdú-Béteseket...? Véletlen pont akkor amikor Bajnai fellépett, akkor hirtelen rájuk tört a jószándék és csillapíthatatlan vágyat kezdtek orbánék érezni hogy megmentsék őket... Hát ennyire el van hülyülve ez a nyomorult nemzet, hogy senki nem veszi észre az ordító kilógó lólábat? Ez a hajdúbét-kamu szemfényvesztés is csak egy fideszes propaganda, (csakúgy mint a rezsicsökkentés-kamu) kampány-manőver és semmi több... Magasról tojtak orbánék 3 évig, ezekre a károsultakra, felőlük nyugodtan megdögölhettek volna eddig... csak hirtelen most HASZNÁLJÁK FEL ŐKET SAJÁT MAGUK REKLÁMOZÁSÁRA, propagandára, kampányra, öntömjénzeésre ÉS BAJNAI TÁMADÁSÁRA... én ha Hajdú-Bét károsult lennék, aki 10 éve vár a kártalanítására (már ha vár, mert nyilván a legtöbb azóta kezdett valamihez és él valamiből), már csak azért sem, BÜSZKESÉGBŐL SEM FOGADNÁM EL EZT A GUSZTUSTALAN VÉRES PÉNZT... ORBÁN ÁTLÁTSZÓ ÉS SZÁNALMAS PROPAGANDA-KÖNYÖRADOMÁNYÁT...!!! hajrá Orbanisztán hajrá Abszurdisztán
szaboria1
@kiskutyauto: Tegnapi hír a Pacsai baromfifeldolgozó felszámolása is elkezdődött. Ott is csak az kap kártérítést aki a feldolgozóval volt szerződésben.
Az estéban is pontosan ezt mondta a minisztérium képviselője aki a Hajdú Bt. volt szerződése az meg kapja vagy az aki olyan beszállítónak adta át az állat álományát akivel szintén volt szerződése Hajdő Bt,
szaboria1
Megint igazi átverésnek vagyunk a tanúi. Azok akik közvetlen szerződéssel rendelkeztek azokat már kártalanították. Sajnos sok tenyésztő nem volt kapcsolatban a Hajdú Bt.-vel és annak a szerződött beszállítójával.Pontosan kifejtette akinek ilyen szerződése volt csak azt kártalanítják. Ez ugyan olyan mint a nyúl felvásárlás. Mivel mi kis tételben tenyésztünk így minket mindig kifizetnek de akihez már házhoz mennek annak mindig utólag fizetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.