A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tárgyalni hívta a 10 évvel ezelőtt kisemmizett gazdákat, és a szaktárca "újranyitja a Hajdú-Bét aktáit" - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség keddi sajtótájékoztatójára reagálva kijelentette: a volt kormányfő korrupcióellenes kérdésekben hiteltelen. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: álláspontjuk szerint a Hajdú-Bét ügyét "elsumákolták", és az 500 károsult magyar család pénzét - 6 milliárd forintot - offshore-cégeken keresztül kimenekítették. Emlékeztetett arra is, hogy ekkor a Hajdú-Bét a Bajnai Gordon vezetése alatt álló Wallis cégcsoport tulajdonában volt, és bár Bajnai Gordon mindig tagadta, hogy tudatos lett volna a Hajdú-Bét csődje, de ezt az érintett családok "nehezen hiszik". Hoppál Péter hangsúlyozta: a Fidesz szerint erkölcsileg nincsen lezárva az ügy, ezért remélik, hogy a VM által most elindított...

Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bretagne
Érdekes, három évig nem nyitották ki az aktát. Most hírtelen rohadt fontos nekik. Egyértelmű, miért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.