A Népszava tudósítása szerint egy könyvbemutatón ez hangzott el: “Farkasházy Tivadar a könyvbemutatón azt mondta: azért nem lehet a Fideszről naprakész elemzést készíteni, mert a kormánypárt szinte naponta talál ki újabb és újabb lehetetlen dolgokat. Ez orbánizmus – jelentette ki az újságíró, humorista, aki szerint fontos ezt kimondani. Csakúgy, mint azt, hogy az országban jelenleg diktatúra van.”Orbánia tulajdonosa és kiszolgálói nem reagáltak a kijelentésre, őfelsége hivatalos ellenzéke úgy tett, mintha nem hallotta volna meg. Ezért Farkasházy Tivadar a Népszava hétvégi számában megismételte, amit mondott: “Én azzal, hogy egy könyvbemutatón diktatúrának neveztem a rendszerét, hiszen bármit megtehet, elvehet, adhat, magánnyugdíj, föld, trafik, a falusi telkén is építtethet NB I-es stadiont, amit utoljára egy akasztói juhász csinált, aminek nem lett túl jó vége, de még Berlusconi barátja sem mert, be kell érnie, hogy az Interrel éljen társbérletben a San Siróban. Magánemberként...
Farkasházy Tivadar diktátornak nevezte Orbánt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fico merénylője elmondta, miért lőtt rá a szlovák miniszterelnökre
- Megrázó képek: ez a férfi Fico támadója - Ötször lőttek rá a szlovák miniszterelnökre
- Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent
- Videó készült arról, ahogy ötször meglövik Robert Ficót
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
Itthon
- 2024. May 15., 20:25
Orbán kitálalt: Soros ezért gurítja ide a dollárokat
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És soha sem lesz vége. Minden időben, minden oldalon lehet sunyi tetveket lelni, akik csak a saját és csicskái gazdagodásáért lett politikus
Demokráciában független az igazságszolgáltatás, az embereknek vannak jogai,szólásszabadság van,és minden embernek meg van a napi betevő falatja.
Igaza van Farkasházynak.
Ha Farkasházi azt mondja derült időben, hogy süt a nap, az nem hír. Ha azt mondja a diktátorról, hogy diktátor, az miért hír?
Mert a humor komoly dolog.
Új hozzászólás