Több millió forintot nyert el a Nemzeti Együttműködési Alapból egy 2011-ben bejegyzett egyesület, a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület - írja a Vg.hu.
A lap szerint a szervezet bírósági adataiban tisztségviselőként Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot nevezte meg.
A furcsa cégadatokra a hasonló ügyekben aktív, ám már 1992 óta működő Magyarország Női Alapítvány (MONA) egyik munkatársa, Betlen Anna hívta fel a figyelmet. Mint írja, a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület úgy nyert el több mint 20 millió forintot, hogy a MONA eközben félmilliót, más, általa ismert nőszervezetek pedig semmit nem kaptak.
A 2011 júliusában bejegyzett szervezet először 2012 nyarán kért állami támogatást, méghozzá 3,5 millió forint összegben, és az egészet meg is kapta. Ugyanebben az évben megkaptak még egy 10 milliós, majd ősszel egy 4,5 milliós támogatást. 2013-ban eddig 3,5 millió forintra pályáztak, és mind meg is kapták.
Ennek az egyesületnek az alelnöke az a Dunst Eszter aki
megvédte Orbán Viktort a Merkellel szemben !