Amikor egy egész ország egy szűk érdekkör markába kerül, akkor a csoport megpróbálhatja legitimálni magát pár jól bevált módszerrel. Stratégiai megállapodásokat köt, védelmi pénzeket kér, hogy ne legyen baj, amit egyébként ő maga okozna az illetőknek, ha nem lennének kezesek. Az egyik ilyen hasonlóan sikeres délolasz vállalkozást cosa nostrának hívják, ami magyarul annyit tesz: a mi ügyünk. Hogy kié, azt ne feszegessük.
Képzeljük el, ahogy pár év múlva a következő mondat hangzik el valakinek a szájából: „Trafikos voltam, de nem abban az értelemben!" Elsőre az ember azt hinné, szimbólummá válni különleges, felemelő dolog. Úgy tűnik azonban, vannak kivételek. Amióta Magyarországon immár hivatalosan is bevezették a kegyrendszert, és átnevezték stratégiai partnerségre, a szerencsések kifoghatják a nagy napot, amikor egyszerre biztosítják be maguknak és a családnak a betevőt, és válhatnak a NER nevű hungarikum utcaszintről meglogisztikázható jelképeivé. Ki van rájuk írva, hogy ők azok. Akkor is, ha ők nem azok.
Ez elég kínosan hangzik. Eddig ugyanis ezt a hozzáférhető zsánert kevesen képviselték, és ők sem országos terítésben. Kerényi, Vidnyánszky, Fekete, Semjén vagy Giró-Szász ugyan intenzív élményt nyújtanak, de nem lehet hozzájuk betoppanni a minket furdaló kérdéssel, hogy mi újság nerszerte.
Bánki György pszichiáter írása a HVG.hu-n >>>
Nem lehet bankkártyával fizetni, mert...
És jön a magyarázat, nincs net kapcsolat, nincs még a NAV-hoz sem bekötve a rendszer, de már dolgoznak rajta, és majd lesz. Meg lesz áruválaszték is, de most hirtelen kellett megnyitni az üzletet, és még nem volt idő felmérni a piaci igényeket, és a rendelést sem tudták még leadni, és...
...és elmehet a kormány trafikostól, mutyistól pont oda, ahová gondolom.