Csupán az érintettek tizede fellebbezett az úgynevezett kommunista nyugdíjak elvétele ellen. Közben viszont nem tudni, hogy miért épp azt a 142 embert bünteti a kormány az időskori kiemelt járandóság elvételével, akik között a rendszerváltás után kitüntetett egykori vezetők is vannak. Összesen 12 ember fellebbezett az ellen, hogy megvonták tőlük a kormány által "kommunista" nyugdíjpótléknak nevezett juttatásokat. Ez pedig tizede sincs a korábban nyilvánosságra hozott 142 embernek, akiket amúgy 1127 elvi "bűnös" közül választott ki az erre kinevezett bizottság, amelynek tagjai voltak Schmidt Mária, Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor történészek, valamint Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője voltak a tagjai, illetve egy ötödik, még ismeretlen ember. Az augusztus 1-jétől elvett nyugdíjpótlékokról a bizottság nem közölte a szempontjait, csupán annyit, hogy 112-en titkosszolgálati tevékenységük miatt váltak érdemtelenné a juttatásra, 30 ember pedig egyéb...

Forrás: kurir.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tootsy
Na, akkor a vitya sem lesz jogosult,- ha 15 ev mulva vegre nyugdijba vonul - a kiemelt juttatasokra, mivel KISZ-vezeto volt,...:o))

@scandináv: miert NE pereskednenek? Mondjuk, ha valaki kapott egy hivatalos kituntetest, es azt nem vontak tole vissza, es ennek a kituntetesnek resze volt a kiemelt nyugdij megallapitasa is, akkor igy utolag mi a sz@rert torvenykezik az idoben megint VISSZAFELE?

Jo,jo,... 142 ember elveszti, de orban hirtelen megkerult 100 ezer ex "ellenallonak" meg AKAR adni ilyen kiemelt nyugdijpotlekot,... Egyaltalan, tudja ez a mano, hogy mit csinal?

Kulonben scandinav, Te egy csoda vagy! A legjobb cikkeket Te kuldod be ide,...:o)) Jo neha a velemenyedet is olvasni,...:o))
scandináv
@Tootsy: Akkor pereskedjenek...és köszi a dicséretet :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.