Mikor államosítja vissza a kormány a Budapest Airportot, és alakít újabb nemzeti légitársaságot? – leegyszerűsítve ezt kérdezte a jobbikos Bertha Szilvia írásban Németh Lászlónétól. A fejlesztési tárca vezetője a képviselőnek adott válaszában azt írta, az NFM munkatársai „folyamatosan vizsgálják” egy nemzeti légitársaság és egy közösségi tulajdonban lévő nemzetközi repülőtér létrehozásának, illetve működtetésének feltételeit.„Azonban mindeddig erre irányuló megalapozott elképzelésekkel rendelkező, megbízható partnert nem sikerült találni.” Egy új társaság „kizárólag üzleti alapokon is működőképes, fenntartható szolgáltatási kínálattal alapítható meg egy tőkeerős, szakmai és nemzeti szempontokat szem előtt tartó befektető bevonásával.”Ismert, a magát nemzeti légitársaságként hirdető Sólyom első gépe már le is szállt Budapesten. Korábban a kormánnyal is tárgyaltak együttműködésről, Némethné szavai alapján azonban úgy tűnik, a társaság őket sem győzte meg teljesen.
Némethné szerint komolytalan a Sólyom
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
Laci néni, és nekije (valaki által) a véleményének az esete...
Csodapók
@silber13: @Pálinkafőző Rézüst: De milllllen magasztos stílusban tüntette ki az ejtőernyős mukit, na az ám a finom: propeller.hu/itthon/2764699-kituntettek-energiahivatal-korabbi-elnouket#v917277
Csodapók
Csak most fogtam fel agyilag, milyen jó a cím:
"Némethné szerint komolytalan a Sólyom"
Sólyom László, volt köztársasági elnökről ilyet állítani!
Láttam már valaki egyáltalán elmosolyodni az illető urat?
"Némethné szerint komolytalan a Sólyom"
Sólyom László, volt köztársasági elnökről ilyet állítani!
Láttam már valaki egyáltalán elmosolyodni az illető urat?
Pálinkafőző Rézüst
@Csodapók: mer olyan magasztos a Lacinénibácsi...:)))
Csodapók
@Csodapók: Javítás: Láttam helyett látta
Pálinkafőző Rézüst
@Csodapók: ne nézelőggyé mán..:)))
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Még megérjük, hogy dolgozni is fog?
(Reményeim szerint közmunkásként...)