A Fidesz felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára.

A kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megérti és egyetért azokkal a magyar családokkal, akiket nehéz, sőt kilátástalan helyzetbe sodort a bankok felelőtlen devizahitelezése".

A Fidesz arra is felszólította a bankokat, hogy "ismerjék el felelősségüket a lakás-devizahitelesek problémáinak előidézéséért".

A devizahitelezés "áldozatainak" emlékére kezdett demonstrációt péntek délután Budapesten a Koppány Csoport. A "gyászmenetnek" nevezett tüntetésen azoknak az otthonát keresik föl, akiket felelősnek tartanak a devizahitelezés nyomán kialakult helyzetért.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Január
Természetes, hogy a házakat védenék, mert lakni muszáj, csak ahogy változtatgatják a közlekedési lehetőségeket, sokan már csak személyautóval érik el a munkahelyüket, pedig dolgozni is muszáj, ha van hol.
miazavalami
@Január: A tüntetők , és ezek után remélem mi sem hagynánk hogy ismét igazságtalan döntés szülessen!
Január
@miazavalami: Akkor egyetértünk. Szép jó éjszakát!
Yoda69
Szerintem fizesse ki a fidesz es a simicska birodalom a devizahitelesek hatralekat. kezdetnek ott van felcsut polgarmestere aki 800 millio osztalekot szavazott meg maganak. O gymaga jo nehany hitelest megvalthatna a problemaktol.
Aztan ott van a fokolompos orban, aki a kiagyaloja volt a devizahitelezesnek, es a magas forint kamatok miatt belehajszoltak az embereket a devizahitelekbe. orban tobb szaz milliardos vagyon haracsolt ossze apjaval egyutt. Ok is baldozhatnak egy keveset a hitelesek kedveert. Szoval ha akarnanak tudnank tenni egy-ket dolgot. es nem mindig mas farkaval verni a csalant.
gabrella
@Január: Anno a vállalkozáshoz szükséges volt autó is.Nem sétakocsikázásra vetttük.
De a lakását az ugyanúgy elveszíti ha nem tudja az autóhitelét fizetni minta a lakást vett hiteles.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.