Több száz embert akar felvenni a közeljövőben a Sólyom Hungarian Airways, a jelentkezők között nemcsak volt malévesek vannak, még több a külföldről hazavágyó légi közlekedési dolgozó. Új történetet kezdünk, ami minden magyar szívét meg fogja dobogtatni - mondta a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatója, Vágó József a Kossuth Rádiónak. Az Álmos nevet viselő gépről Vágó József azt mondta, a pilóták beszámolója szerint alig fogyaszt többet, mint egy újabb repülő.. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet. Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók. A lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez – például futómű, hajtómű, fékszárny –, aminek az értéke több millió dollár. „Ennyivel is olcsóbbak tudunk lenni. Másnak ezt ki kell fizetnie, értelemszerűen ez megjelenik a jegyárakban” – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki úgy kalkulálta, hogy 30-40 százalékkal vannak jelenlegi piaci árak alatt. Egy lízingelt gép egy hét alatt kitermeli a fizetendő díjat, így...
Külföldön dolgozó magyarok ostromolják a Sólyom légitársaságot
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
- Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nemtudom melyik orszàgba tortènt, hogy egy utasszàllito repulogèp a pilota osszeveszett a mennyasszonyàval. ès ongyilkossàgbòl lezuntant a repulovel, nemtudom hàny ember halt meg. 2010-2011 ben tortènt.
Új hozzászólás