A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelnet Magyarország számára a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal központ működése, ezért a párt felszólítja a kormányt: tiltsa be annak működését, a nem magyar állampolgárságú alkalmazottait pedig utasítsa ki az országból.

Szilágyi György országgyűlési képviselő erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy a központ levelet küldött az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki labdarúgó mérkőzésen FTC-szurkolók egy csoportja In memoriam Csatáry László feliratot feszített ki a lelátón, a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékezve.

A képviselő szerint "a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés, a magyarellenes uszítás szervezete ismét támadásba lendült Magyarországgal szemben", és olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amely súlyos beavatkozás a magyar politikába.

Szilágyi György elmondta: Nyakó István szocialista képviselő hétfői, a Jobbikkal szembeni parlamenti felszólalását valamint a Simon Wiesenthal központ levelét összevont támadásnak véli. Nyakó István a Magyar Gárda kapcsán azt kérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy hajlandóak-e megvizsgálni azt, hogy a magyar törvények és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság döntése alapján a gárda "alapítóját, támogatóját és parlamenti képviseletét", a Jobbik Magyarországért Mozgalmat "felszámolják, betiltsák és eltüntessék az országból".

A Simon Wiesenthal központ a Michel Platini UEFA-elnökhöz írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC-szurkolók "folyamatosan visszaeső magatartást" tanúsítanak, "Magyarországot feltüzelte az antiszemita és romaellenes Jobbik párt és a - hivatalosan betiltott, de még mindig aktív - félkatonai Magyar Gárda".

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
űrbán
Mocskos náci jobbik, takarodjatok már a halál f@szára!
A csúti focistával foglalkozzatok gyökerek!
solyom7561
Először is a jobbiknak kéne eltűnni a bánatos f@szba,ezta náci bandát nem kéne be engedni az Országba... Vinném őket Szibériába havat lapátolni...
Orsós Rodrigó
Helyes!
Wiesenthal Center = WC
A név stimmel!
bandusi
A Jobbik betiltási igénye jogos...ha önmagával kezdené !
kamazuka
Milen érdekes a világ a német parlamentben közel 30% os jelenlétel van jelen egy neonácinak titulált párt.
Hja,ők kordában tartják az időnként lázongó vendégmunkás telepeket?
Hja, az rendben van,.
Dehát ilyen a világ.
Mosolyogjunk a világra !
Apró szarházi törpék játszák a hatalmasságosokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.